Interjúnk a Thália Színház előadóművészével, Szabó Erikával
- Novemberben mutattátok be Mózes András rendezésében a kortárs drámát, a Grönholm-módszert. A darab a Ti csapatotok független munkája, annak ellenére, hogy többnyire a Thália Színházban játszátok. Miben más az, amikor szabadkezet kaptok egy darabhoz?
Ugyan, ez egy független munka, de nagyon sok segítséget kaptunk a Thália Színháztól. Több fronton is kapcsolódik a Grönholm-módszer a színházhoz: a próbák helyszíne a Thália volt, ezen kívül én, Mózes András és Bán Bálint is a színház színészei vagyunk. Az egész ötlet úgy született, hogy többen fiatal színészek összeálltunk és az állandó darabjainkon kívül pluszban szerettünk volna foglalkozni egy színházi darabbal. Abból a szempontból volt kevésbé szigorú a történet, hogy mivel a szabadidőnkkel kellett gazdálkodnunk, így a próbák időpontjai, illetve időtartama sem volt annyira megkötve.
- Te vagy az egyetlen női szereplő a darabban. A történetben egy rendkívül szürreális madridi interjú női résztvevőjét, Merce-t alakítod. Mit találtál kifejezetten különlegesnek ebben a darabban, aminek okán azt mondtad, ez a szerep kell neked?
Nem volt elhanyagolható szempont az, hogy szívesen vagyok együtt a kollégáimmal és nagyon szeretünk együtt dolgozni. Másrészről pedig számomra rendkívül imponáló az, amikor emberek munkakedvből állnak össze és úgy alkotnak. Ezeket az ún. független partizán munkákat mindig nagyon szeretem. Amikor magát a darabot elolvastuk, rögtön láttuk, hogy nagyon jók a helyzetek benne, egyszerre vicces és közben elgondolkoztató. A próbákon azt is észrevettük, hogy a darab kifejezetten aktuális témákkal foglalkozik: elfogadás, férfi-női szerepek, egyenjogúság, gender kérdések, egy állásinterjún való kiszolgáltatottság.
- Milyen volt egyedüli női tagként próbálni a férfi kollégákkal (Bán Bálint, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, a szerk.)? Hogy éled meg azt, hogy nőként vagy a szakmában? Mik az előnyei és melyek a hátrányai?
Érdekes élmény volt. Szerintem a színházi próba ilyen szempontból más típusú közeg, mint egy állásinterjú valamelyik multi cégnél. Bizonyos értelemben fontos az, hogy nő vagy, bizonyos értelemben pedig kevésbé. Volt olyan helyzet, hogy attól, mert nő vagyok, a fiúk jobban figyeltek rám a munkálatok során, de megesett az is, hogy pont ezért nem. Azt vettem észre magamon, hogy a nőiségemet néha túlkompenzálom: volt, hogy úgy éreztem, ahhoz, hogy a véleményen érvényesülni tudjon egy férfi közegben, nagyon alá kell támasztanom az indokaimat és keményebben kell dolgoznom. De ez nem biztos, hogy ténylegesen így is volt, vagy elvárták volna tőlem. A fiúk mindig meghallgattak engem és nyitottak voltak a meglátásaimra. Ezen kívül a próbák során is beszélgettünk a nőiség kérdésköréről, arról, hogy mennyire jelenhet meg a szerepemben a női vonal, a darabba az hogyan fér bele.
- A decemberben bemutatásra kerülő Premierajándék című produkcióban egy hercegnőt alakítasz. Oscar Wilde Lady Wildermere vígjátékának próbáit és bemutatását játsszátok el és Csányi Sándor kipróbálja magát a rendezői székben. Mesélnél nekünk a darabról?
A közönség visszajelzései alapján nem csak nekünk, színészeknek hozza el az önfeledt nevetés hosszú pillanatait a darab. A történet pikantériáját az adja, hogy itt a színházi darab próbáit játsszuk el, így sokkal emberibb lesz a műsor, illetve nekünk, színészeknek is egy közeli, amolyan „belsős” élményt ad. Ami pedig Csányi Sándort illeti, már régóta keresett olyan darabot, amiben meglátja azt a plusz, amit érdemesnek érez színpadra vinni. Szerintem telitalálat ez a darab, mind a témát, a rendezést és a színészi játékot illetően.
- A Csoda korban élünk (Szigliget)című darabot október elejétől láthatjuk a Thália Nagyszínpadán. A darab egészen 1953-ba, a Rákosi-korszakba repít bennünket vissza, ahol a besúgójelentések és a korrupció mindennapos résztvevői voltak a művészi díjak elbírálásának is. A darabban egy államtisztviselő bőrébe bújsz, milyen érzés volt átszellemülni és egy korrupt rendszer tagját játszani?
Ugyan mellék karakterként szerepelek a darabban, számomra nagyon érdekes volt az addigiaktól egy ismét eltérő karaktert játszani. Mint ahogyan el is hangzott, ez egy komédia, ezért nehéz komolyan venni a darabban való történéseket, a szereplők mulatságos ügyetlenkedéseit. Nyilván, mint minden történetnek, ennek is van történelmi alapja, ami a mai napig generációkat köt össze és érint meg. A komédia világában pedig pont, hogy a komolynak látszó helyzetek abszurditása, humoros feldolgozása az, ami életet lehel egy darabba, úgy gondolom ezt sikerült elérnünk a Csoda korban élünk produkciójával.
- A sors iróniája, hogy együtt játszottál a Barátok közt másik Tildájával, Erdélyi Tímeával a Holnap tali webes tévésorozatban. Milyen volt a közös munka?
Nagyon jó! Timivel a Kölcsönlakásban dolgozunk együtt és tulajdonképpen ott ismertük meg jobban egymást. Bátran kijelenthetjük, hogy nagyon barátnői a kapcsolatunk és a színházon kívül is szoktunk találkozni. Ugyan teljesen más személyiségek vagyunk, nagyon jól kijövünk egymással. Emberileg és szakmailag is nagyra értékelem Timit és volt, hogy túlságosan is gördülékenyen ment a közös munka (nevet). A sorozat stábja és a kollégák is nagyon fiatalosak, motiváltak, úgyhogy öröm volt az egész csapattal együtt dolgozni.
- A Barátok közt Tildájaként ismert meg Téged az ország. Hogy érzed, sikerült azóta kilépned ebből a szerepből? Vagy egyáltalán nem zavar az, hogy az emberek többnyire a sorozatból ismernek, és nem a színházi karrieredről?
Azóta már sok idő eltelt és az életem nagyon máshol tart. Októberben a Thália Színházban bemutatott Csoda korban élünk című darabban egy államvédelmis tisztet játszom, december 2-án pedig bemutatjuk a Premierajándék névre keresztelt darabunkat, melynek alapját Oscar Wilde Lady Wildermere legyezőjének vígjátéka adja és ahol egy teljesen más jellegű karaktert, Berwick hercegnőt játszom. Számomra rendkívül inspiráló az, hogy többféle karakterbe is belebújhatok és kipróbálhatom magam a színpadon. Sosem érzékeltem azt, hogy a sorozatbeli szereplésem bármilyen módon hátráltatta volna az életemet vagy a szakmai fejlődésemet. A Barátok közt után jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahova rögtön fel is vettek. Nyilvánvalóan ott is tudták, hogy előtte játszottam egy sorozatban, de nem volt olyan eset, ahol ez bármiféle negatívumként jelent volna meg.
- 6 évnyi szereplés után hagytad ott mindenki magyar szappanoperáját, majd elkezdted a Színművészetit. Ha csak párat kellene említened, melyek azok a dolgok, esetleg pillanatok, melyekkel nehézséged akadt a színházban? Hiszen más kamerák előtt játszani és más színházban játszani. Mi volt a legnehezebb a váltásban?
Ami különbség az, hogy amikor az ember színpadon van, akkor érzi a nézők jelenlétét és rögtön látja a visszacsatolást, a darabra adott reakciókat. A film ezzel szemben a kamerák körül forog: régen attól nyugodtam meg, amikor a Forog a kamera! felkiáltás elhangzott. Nem egyszer fordult elő, hogy ugyanezt mondtam magamnak, mielőtt színpadra álltam volna (nevet). Persze ez már elmúlt, megszoktam a színházi közeget és itt is otthonosan mozgom. A másik nagyobb különbség az, hogy a színházi fellépések egyszeri és megismételhetetlen pillanatokat produkálnak, van, amikor könnyebben megy a játék és előfordul az is, amikor nagyon kell küzdeni azért, hogy a nézőből valamilyen visszacsatolást kiváltsunk.
- Budapesten januárban mutatják be a Parázs a szívnek c. filmet Vámos Zoltán rendezésében. Ez szintén független munka és főszerepet játszol benne. Mesélj nekünk egy kicsit a filmről és a szerepedről.
Az film egy szenvedélyes szerelmi történetet mutat be: egy orvosnő romantikus és egyben lehetetlen kapcsolatáról szól. A film két nagyon különböző ember találkozását veszi alapjául, ahol az ellentétek vonzzák egymást mondása teljes mértékben érvényesül. A filmben ennek a két nagyon más személyiség kapcsolatának problematikáját dolgozzuk fel, azt, hogy hogyan sikerül, ha sikerül egyáltalán összeegyeztetni két idegen világ életét. Van, amikor az ember nagyon szereti a másikat, de lehet, hogy az a józan döntés, ha elengedjük a szeretet félt.
Olvass bele legújabb magazinunkba!