Kiemelt tartalom
Gyopárosfürdő lett 2018-ban az “Év Feltörekvő Fürdője”
  • 2018. szeptember 7.

Gyopárosfürdő immár negyedik alkalommal vett részt az Év Fürdője versenyen. A tavalyi harmadik helyezés után ebben az évben az “aranyérmet” hozta el a közel kétszáz fürdőt felvonultató közönségszavazáson. A békés megyei fürdő az idén is az “Év Feltörekvő Fürdője” kategóriában indult.

“Hatalmas elismerés ez számunkra, a kollégáimmal sokat dolgoztunk ezen az idei főszezonban, hogy az elégedett fürdővendég távozáskor egy szavazattal járuljon hozzá a sikerünkhöz. Gyakorlatilag ez egy reprezentatív felmérés az ide látogató turisták részéről, jó visszajelzés számunkra, melynek eredményeképp jövőre a “nagyok” között fogunk indulni. Az idei évben a kiáramoltatást egy nyereményjátékra építettük, mely végigkíséri a marketingtevékenységünket december közepéig, ezen marketing-mix mentén promótáljuk a fürdőnegyedet és Gyopárosfürdő Gyógy-Park-és Élményfürdőt, mint sokoldalú fürdőkomplexumot.”-fogalmazott Kiss László, marketing manager.

Az Év Fürdője verseny legjobbjai az Alföldről, az ország egymáshoz közeli pontjairól kerültek ki és jellegükben is hasonlítanak. Idén két dél-alföldi fürdőt kedveltek a legjobban a vendégek: Mórahalmot és Gyopárosfürdőt, Békés megyéből Gyula is a TOP 3-ban végzett.

A közönségszavazás június 1-je és augusztus 31-e között zajlott a termalfurdo.hu <http://termalfurdo.hu/> szervezésében, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A fürdőkre több százezer szavazat érkezett, és három kategóriában indultak: Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője és A Helyiek Kedvenc Fürdője.


Kategóriánk végeredménye:
https://azevfurdoje.hu/2018-top15 <https://azevfurdoje.hu/2018-top15>

happy wheels