A Nemzeti Színházban szeptemberben színpadra kerülő Bánk bán kapcsán találkoztunk a darabban Ottót alakító Farkas Dénessel, de beszélgettünk értékteremtésről, csajozásról és a levegő sűrűségéről is. 🙂
Olvastam egy interjút, amiben azt mondtad, minden előadás előtt azon izgulsz, hogy összeszedd magad annyira, hogy egyáltalán legyen bátorságod kilépni a színpadra. Ha ez tényleg így van, és ez nem holmi barokkos túlzás, akkor miért választottad ezt a szakmát? Ennyire fontos legyőzni önmagad estéről estére?
Nem tudom, hogy ez fontos-e annyira, vagy inkább az adrenalin. Az utóbbi, az nagyon fontos, ez nem kérdés, erre egyszerűen szükségem van. Valójában gyűlölve imádom, amikor előadás előtt sűrűvé válik az idő, amikor annyira érzékelhetően ott van a jelen, s abban a jelenben annyira ott vagyok én is. Egyébként a pályám kezdetén voltam nagyon izgulós, most kevésbé, de a nagy öregek azzal riogatnak, hogy jön még egy szakasz, amikor megint nagyon fogok izgulni.
Ha jól sejtem, ez az izgulás pontosan csak addig tart, míg ki nem lépsz a színpadra… amíg vagy egyedül – lásd az édesapád emlékére rendezett önálló estedet -, vagy a színésztársakkal együtt el nem kezditek uralni a teret.
A színpadon minden más. A teremben ott a közönség, aminek tagjai feltételezhetően jó szándékkal ülnek be, jó energiákat közvetítenek felénk, amitől mi belazulunk és kialakul egy win-win szituáció: ők is kapnak tőlünk, és ők is kapnak tőlünk, és mi is tőlük, figyelmet, kölcsönös tiszteletet és felemelő pillanatokat.
Szóval azért megéri színésznek lenni…
Igen, abszolút. Jókedvűvé tesz színésznek lenni.
És mit jelent még?
Felelősséggel bánni a tehetséggel. Ezt mondom most nagy általánosságban, és akkor nem tűnik olyan nagyképűnek, jó? (nevet)
Ha az embernek megadatott az, hogy képes a jelenlétével hatni a körülötte lévő emberek hangulatára, akkor ezzel felelősen kell bánni. Nyilván az az ideális, ha ez a hatás pozitív, de vannak hangulatok, amelyek első ránézésre negatívnak tűnnek, miközben a mélyben teljesen más az előjelük, ezért is fogalmaztam úgy, hogy felelősen kell hatást gyakorolni.
Bánni is kell vele, vinni, terelni, csinálni, formálni, gyúrni, mint egy masszát az ujjaink között, s felmérni, hogy e felett mi őrködünk. A tehetség kijelöli annak tulajdonosát, s az ő felelőssége azt értékké formálni.
Az értékközvetítés most egy nagyon divatos fogalom – ami nem pejoratív persze, örüljünk, hogy ez most az élet minden területén központi igény és cél -, de mondj kérlek pár egészen egyszerű példát arra, hogy ezt te hogyan valósítod meg!
Van egy nagyon kedves élményem – és ezzel vissza is csatolok az előző gondolatomhoz, miszerint a hatás lehet első ránézésre negatív, miközben nem az -, ami egy általam vezetett osztálykiránduláshoz kapcsolódik. Jó sokan voltunk, harminchat 16 éves gyerek, meg én, aki gyakorlatilag moderáltam egy tábortűz körüli beszélgetést, aminek sírás lett a vége.
???
Ilyen beszélgetés szerintem nem nagyon hangzott el közöttük korábban – családról, szerelmekről, sikerekről, kudarcokról, és pedig közben csak tereltem egy bizonyos irányba ezt a verbális ping-pongot.
Ez nagyon fontos dolog. Elgondolkodtatni, az elmélyülés irányába vezetni az embereket. És jó példát mutatni. Nem egyszer beszélgettem már fiatalabb srácokkal arról, hogy például hogyan kell bánni egy nővel. Hogyan kell egy társaságban foglalkozni velük, bevonni őket, rájuk építeni egy beszélgetést, egyszóval nem magára hagyni a nőt.
Mivel ezt most én is mosolyogva hallgatom, gondolom, a barátnőd is így fogja olvasni.
Nos… most éppen kutatásban vagyok.
Oh, erről lemaradtam. Ezt most megemlítsük a cikkben?
Hát… (látom, ahogy bizonytalanul átfut az agyán a lehetőség)… végül is, miért is ne. Igen, említsük, PERSZE! – vágja rá most már csillogó szemekkel.
Az önálló ested is példamutatás volt?
Az is. Úgy éreztem, hogy muszáj beszélnem édesapámról.
Aki többek között költő volt. Vidnyánszky Attila pedig költői színházat csinál. Hogy érzed magad ebben?
Vidnyánszky Attila darabjaiban létezni egészen más. Minden előadás nagyon jelenidejű, erősen képviselt ikonikus figurákkal. Megvannak a keretek, de azon belül én (meg nyilván a kollégák is) mozgolódhatok, de az előadás alatt nagyon tartani kell az állapotot.
A Bánk bán is ilyen lesz?
A mi Bánk bánunkban fogunk rappelni, énekelni, lesznek kiszólások, interakció a közönséggel, szóval egy modern felfogású és izgalmas darabra lehet számítani. Ami viszont még nagyon érdekes, az az, hogy a Bánk bánon belül született egy másik Bánk bán, amit Cserhalmi György osztálya hívott életre. Ők ugye benne vannak az eredeti darabban, táncolnak, énekelnek, jelentős feladatokkal veszik ki a részüket a műből, de mellette külön is foglalkoznak vele. Kétszereplős, háromszereplős jelenetenként feldolgozzák a darabot, amit Vidnyánszky megnéz, értékel, visszadob, s amivel tovább lehet dolgozni. Amolyan egyetemi műhelymunka, ami aztán a végén összeáll, s tájverzióként utazik majd városról városra. Erre például nagyon kíváncsi vagyok, nagyon szeretném megnézni majd.
Visszatérve Vidnyánszkyra. Hogy érzed magad a színházában? Hogyan éled meg például az ő jelenlétét, vagy szerepét a Nemzetiben?
Hm, ezt még talán nem is mondtam neki. Apai. Mármint számomra. Biztonságban érzem magam a színházában. Megbízunk egymásban. És, ami fontos, hogy Attila csapattag.
Olvass bele legújabb magazinunkba!