InfoPont Ajánló Magazin
GasztroKiemelt tartalom

Egy foodie élete: Ázsia-túra Budapesten

Mindig vannak olyan időszakai az embernek, amikor nagyon hirtelen és valami egészen elképesztő vehemenciával tudja belevetni magát egyes sportok űzésébe, furcsábbnál furcsább hobbik kitalálásába, egyes filmszínészek iránti rajongásába, vagy éppen bizonyos ételek iránti szeretetébe. Ne is próbáljunk szabadulni imádatunk tárgyától, hiszen ezek „édes” kötelékek, és mint a gyermekkori pluszkilókat (már akinek volt), ezeket is kinőjük. A következő top 3-as összeállítás hosszas évek mászkálásának eredménye. Amit még fontos szempontnak tartottam, az ár-érték arány volt, illetve, hogy egy kezdő fizetésből is bőven kiférjen egy néhai habzsi-dőzsi.

#vietnámi

Hai Nam Pho Bistro

Nehéz elfogultság nélkül beszélnem a helyről, hiszen nincs olyan hét, hogy ne ugranék le a nem túl mosolygós, de annál jobban főző vietnami család kis éttermébe. A BÚN levesük, akár rákkal, akár csirkével, vagy marhával kérem- egyszerűen verhetetlen! Hatalmas, autentikus adagokra és melegség érzetet adó ételekre számíthatnak azok, akik átjönnek a magyar főváros „zöldebbik” részére. Hétköznaponként nagyon jó áron, többféle menüt kínálnak!

#japán

Ramenka

A belváros szívében, a Kazinczy utcában található kis shopnak kinéző étterem a modern és autentikus japán gasztro elemek vegyítésének hódol. Először egy amerikai ismerősömmel voltam itt és meglepetten tapasztaltuk, hogy kevés helyen ettünk ennyire jó ramen levest. Kötelező kipróbálni!

#thai

Kis Parázs Thai Étterem

Még mielőtt kipróbáltam volna, már csak jót hallottam a Jókai utcában megtalálható thai étteremről. Ottjártunkkor fantasztikus „batyus” előételeket kóstoltunk, melyet egy hatalmas tál Tom Yum, csípős-citrusos-földimogyorós-csirkés levessel spékeltünk meg. A maga (thai) nemében nálam ez szintén aranyérmes! Meghűléses időszakban külön ajánlott felkeresni ezt a helyet, hiszen nem csak a lelkedet, de a testedet is felmelegíti!

Golács Réka Emese

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

A legkülönlegesebb adventi vásárok a Háromkirályok ajánlásával

InfoPont

Állati jó helyek

Glück Viktória

Kezdődik a Sissi Őszi Tánchét 2018.

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben