Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg hazánk legnagyobb önismereti fesztiválját, az Everness-t. A júniusi eseményre ezúttal a világ előadói krémje érkezik, már ami az önismereti belső...
Május számomra sok szempontból is az érzelmek hónapja, hiszen ebben a hónapban ünnepeljük az édesanyákat és a gyermekeket. Mindkét ünnep arra emlékeztet, hogy életem legcsodálatosabb...
„Van aki hagyja, hogy bántsák” – így szól a májusban debütáló, Üvegfal című zenés szövegszínházi produkció figyelemfelhívó mottója. A formabontó előadás Dobray Sarolta Üvegfal című...
Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Ám az idevezető útig sokat kell tanulnia egy olyan előadónak, aki valóban meg szeretné nyerni a közönségét. Kérdés továbbiakban az is,...
A nyitás napján saját fürdőbombájukat is elkészíthették a látogatók Április 29-én, pénteken délelőtt 10 órakor megnyitotta kapuit a Lush Cosmetics új üzlete a Westendben. A...
A pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul, és további két hétvégén várja az apró fesztiválozókat és szüleiket – két év szünet után – az ingyenes Generali...
A soron következő hétvége Badacsony és környékén pezsgő élettel, napsütéssel, koncertekkel, kiállítással, borvacsorával és élménytúrákkal vár. Mutatjuk a részleteket: Április 29. (péntek) 18:00 – 21:00...
Ilyenkor igazán van idő felfedezni a vidéket, a borokat és az ízeket, a konyhában van idő kísérletezni, kreatívan alkotni, a vendégek pedig élvezhetik az otthonos,...
„Hogy érzi magát a Föld?” címmel hirdet országos kreatív alkotói pályázatot a Föld napján az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Az intézmény Matematikai, Természettudományi és Informatikai...
Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. ElfogadomBővebben