InfoPont Ajánló Magazin
Utazó

A magyar szállodaipar Gordon Ramsay-e: Csobota-Kis Árpád

Szálloda, idegenforgalom és vendéglátás szakon végeztem 1988-ban, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Később Ausztriában töltöttem 14 évet, 4 és 5 csillagos szállodákban dolgoztam, főleg éttermi és marketing vonalon. Hazatérve, 2004-ben saját cégen belül, Magyarországon szinte elsőként szállásközvetítéssel kezdtem el foglalkozni, mellette pedig rendezvényszervezéssel. Cégeknek szerveztünk konferenciákat, tréningeket, karácsonyi partner partikat.

A 2008-as válság után „visszacsábított” a szállodaipar, visszakerültem a pult „fogadói oldalára”. Azóta bajban levő szállodáknak segítek életben maradni és/ vagy sikeresebben működni. Emiatt néhányan úgy hívnak, hogy a szállodák Gordon Ramsey-e.

Szeretek egyszerre több mindennel foglalkozni

Az Év legbarátságosabb szállodája versenyén három éven keresztül dolgoztam. Hozzám kötődik a Magyar Kastélyszállodák Szövetségének a megalapítása. A HSM szakmai baráti körnek a társvezetője vagyok. Ez a szállodások, éttermesek, turisztikai szakembereknek baráti köre, ahol havi egy találkozó alkalmával főképpen egymástól tanulunk, illetve vannak előadóink is, akiket szakmai témákban hívunk meg. Létrehoztam a Csobota Rendezvényszervezési Mentor Programot, amely egy gyakorlati képzés. Ebben garantálom a hallgatóknak, hogy ha felhasználják azokat a tudás anyagokat, amelyeket átadok számukra, a későbbiekben képesek lesznek önállóan sikeres rendezvényeket szervezni.

Munkámban számos pozitív visszajelzést és elismerést kapok, mint például az, hogy bekerülhettem Tárnyik Pál A Rendezvényszervezés Aranykönyvének első kiadásába, amely hatalmas megtiszteltetés számomra.

Pearl Marketing

Az egyik munkám során, Orosházán találkoztam jelenlegi üzlettársammal, Kiss Lászlóval és egy olyan csapattal, akikből később a Pearl létrejött. László két éven keresztül a Top 10 fiatal turisztikai szakemberek közé lett beválasztva, és több mint 10 marketing díjjal rendelkezik. Őt bízták meg Orosháza városának turisztikai fejlesztésével, miközben jómagam az Alföld Gyöngye Hotel felfuttatásán dolgoztam. Ezen időszak alatt egy rendkívül jól együttműködő turisztikai és marketing szakemberekből álló csapatot hozott össze a sors, és emiatt döntöttünk úgy, hogy megalapítjuk a Pearl Marketing and Management Kft.-t. A tevékenységet 3 fő területen végezzük: szállodamenedzsment, település- és térségmenedzsment, illetve értékesítés + marketing.

Egyediségünket szemléletünk – az ötszörös win-win elvét követjük és alkalmazzuk – és komplexitásunk adja, ugyanis egy csomagban tehet szert minden partnerünk operatív vezetőre, értékesítési szakemberre, illetve a marketing teljes kivitelezésére, a grafikai munkától a weboldalkészítésig. Így több alvállalkozóval való kapcsolattartását és a folyamatok több kézen való átfuttatását felváltja egy, mindent egy kézben tudó csapat. Ez a modell – miszerint megbízóink a szolgáltatásokat csomagban vásárolják meg – sokkal költséghatékonyabb, mint ha több alvállalkozót egyenként bíznának meg.

Csobota-Kis Árpád
Szállodaüzemeltetés és menedzsment
www.pearlmanagement.hu


Olvass bele a magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Hova utazunk szívesebben a gyerekkel, a családdal? Szálloda kontra más szálláshely?

Glück Viktória

Utazz meglepetések nélkül, utazz tartalmasan!

Bala

Utazz Biztonságban, utazz Bizalommal!

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben