InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Will Smith-szel írt dalt a nálunk is fellépő Russ

Will Smith új, Work of Art című dalában fia, Jaden Smith mellett Russ is közreműködött.

A többszörös platinalemezes rapper, énekes-dalszerző, producer és bestseller-szerző Russ elmondása szerint ez a dal tökéletesen rezonál arra, amin ő is keresztülment előző lemeze írásakor, így könnyen megtalálták a hangot. Russ ősszel indul 16 állomásos Európa-turnéra, szeptember 13-án pedig Budapesten, az Akvárium Klubban is fellép.

Russ csupán csak harmincegy éves, de már a világ egyik legnépszerűbb rapperének és gondolkodójának számít. Több mint 10 éve jelenteti meg dalait, ez idő alatt pedig igencsak terjedelmes zenei katalógust rakott össze, karrierje során több, mint 22 milliárdan streameltek zenéjét és 25 millió kislemezt adott el világszerte. Ezáltal bebizonyította azt is, hogy nincs szüksége nagy kiadókra: 2019-ben bekerült a Forbes 30 Under 30 listájára, az Egyesült Államokban és világszerte teltházas aréna-koncerteket ad, emellett It’s All In Your Head című önsegítő könyve is bestseller lett, de már megjelent a folytatása is, It Was You All Along címmel.

Nem csoda, hogy a polihisztor srácra Will Smith is felfigyelt és felkérte, hogy szerepeljen új, Work of Art című dalában. A dalban és a hozzá tartozó klipben Smith személyiségének különböző oldalairól mesél.  A klip során Smith és Russ a dalt egy művészeti múzeumban folytatott beszélgetéssel fűszerezi, amely során a rapper elárulja, hogy több mint 20 dalt vett fel új projektjéhez. „A Work of Art volt az a dal, amelyben megtaláltam a hangomat” – mondja Smith a klip nyitányaként. „Olyan volt, mintha ‘Ah! Ez az, amiről beszélni akarok”. Az új dal kapcsán egy hét perces videó is felkerült, ahol a két rapper a Work of Art születéséről beszélget.

A dalt már élőben is előadták a La Velada Del Año 4-en a madridi Santiago Bernabeu Stadionban. Russ így írt Instagramján a kollaborációról: „Őrült élet! Egy új Will Smith-dalban vagyok. Amikor felkeresett és elmondta nekem a dal/album koncepcióját, fel voltam dobva, mert annyira rezonált az, amiről beszélt, arra, amin én is keresztülmentem. Ehhez a dalhoz újra a SANTIAGO táskámba kellett bújnom” – írja, utalva legutóbbi lemezére, amely az önelfogadáshoz vezető útját fedezi fel, az önszeretet megtalálásáról, valamint a másoktól való elismerés keresésének elhagyásáról szól.  Ezen az albumon Russ megnyílik a mentális egészséggel kapcsolatos küzdelmeiről is, amelyek a zeneipar megpróbáltatásaival járnak és beszél a lemezen a független művészként újonnan megtalált szabadságáról is. Aki mindebbe szeretne belekóstolni, az megteheti Russ szeptember 13-i koncertjén az Akvárium Klubban.

A koncertre jegyek még elérhetők a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalain.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben