Újabb 30 élsportoló tanulmányait finanszírozza a 12. alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert Ösztöndíj
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság újabb négy évre írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a BOM a Magyar Sportért Alapítvánnyal. A közös munka célja a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíj- és mentorprogram folytatása és ezáltal a 2026-os téli, valamint a 2028-as nyári olimpiai és paralimpiai játékokra készülő sportolók kettős karrier céljainak a további támogatása.
Az idén húszéves BOM Alapítvány kiemelt feladatának tekinti az olimpiai és paralimpiai játékokra készülő magyar sporttehetségek tanulmányainak anyagi támogatását annak érdekében, hogy a fiatal sportolók ne csak versenyzőként, hanem később a munkaerőpiacon is kimagasló teljesítményt érhessenek el.
Az Alapítvány által működtetett Berzeviczy Albert ösztöndíjprogram népszerűségét jelzi, hogy idén összesen százhetvenöt pályázat érkezett be. A sportszakmai testület előterjesztése alapján az Alapítvány kuratóriuma a pályázók közül végül 30 főt emelt be az ösztöndíjprogramjába, így jelenleg összesen 62 élsportolónak finanszírozza a tanulmányait.

A program indulása óta pedig már több mint kétszáz ösztöndíjas vehette át a diplomáját, köztük olyan nevekkel, mint Ekler Luca, Gulyás Michelle, Olasz Anna és Péni István.
„A Magyar Olimpiai Bizottság kötelességének érzi, hogy stratégiai partnerként folytassa a megkezdett munkát. Nálunk a sportoló az első és fontosnak tartjuk, hogy versenyzőinknek ne csak az olimpiai felkészülése legyen zavartalan, hanem mellette a felsőfokú tanulmányaikat is folytatni tudják. Így ugyanis nem csak a sportban van esélyük a sikerre, hanem a pályafutásuk befejezése után, az életbe kilépve is” – mondta Gyulay Zsolt.
„Nagyon hálásak vagyunk a BOM Alapítványnak, hogy a parasportolók is kiemelt figyelmet kapnak az ösztöndíjprogramban. A párizsi paralimpiát követően részletesen elemeztük a nemzetközi parasportban zajló folyamatokat és az érzéseinket. A számok megerősítik, hogy a globális verseny a parasportban erősebb, mint valaha és ez a trend csak folytatódni fog, ezért a sportolóink felkészüléséhez nyújtott támogatás is fontosabb, mint valaha.– tette hozzá Szabó László.”
„Nem tudok nagyobb szakmai elismerést elképzelni annál, mint amikor a magyar sport két csúcsszervezete, a MOB és az MPB, nyolc évnyi közös munka után úgy döntenek, hogy folytassuk. A következő években is arra fogunk együtt törekedni, hogy az Alapítvány jelszavát a „Tanulj, sportolj, írj történelmet” minél több tehetséges magyar fiatal érezze saját magáénak, hogy aztán egyszerre válassza az élsportot és a felsőfokú tanulmányokat egy sikeresebb és versenyképesebb Magyarországért – jelentette ki Szalay-Berzeviczy Attila.”
„A BOM Berzeviczy Albert ösztöndíja számomra nemcsak anyagi támogatást jelent, hanem egyfajta megbecsülést is. A sport és a tanulás összehangolása rengeteg energiát igényel és jó érzés tudni, hogy ezt elismerik. A nehezebb napokon különösen motiváló, hogy az ösztöndíj segít fenntartani az egyensúlyt e két terület között, hogy a
legjobbat tudjam kihozni magamból
– mondta Nagy Dávid, olimpiai bajnok vívó.
„Hatalmas segítség számomra a BOM Alapítvány támogatása mert így jobban tudok koncentrálni mind a sportra és mind a tanulásra. Tudom, hogy egyszer majd befejezem a profi sportpályafutásom és akkor majd kellő felkészültséggel tudok majd kilépni a civil életbe– tette hozzá Pap Bianka, paralimpiai bajnok úszó.

A BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíjának 2025. évi ösztöndíjasainak névsora:
Battai Sugár Katinka – Vívás, Berkes Gergő – Paraboccia, Dobó Zsombor – Atlétika, Fábián Sára – Sportlövészet, Hajdú Kata – Vízilabda, Harsányi Mátyás – Úszás, Horváth Karolina – Triatlon, Hotz Csenge – Paraúszás, Józsa Levente – Taekwondo, Kiss Ágnes – Kajak-Kenu,
Kiss Balázs – Torna, Koleszár Mihály – Öttusa, Kriza Anna – Judo, Kropkó Márta – Triatlon, Leinweber Olivér – Vízilabda, Losonczi Dávid – Birkózás, Márton Gréta – Kézilabda, Miszlai Mira – Úszás, Nagy Bernadett – Birkózás, Nagy Dávid Martin – Vívás, Pap Marina Bianka – Paraúszás, Patyi-Kónya Zsófia – Gyorskorcsolya, Rabb Krisztián – Vívás, Rendessy Eszter – Kajak-Kenu, Szabó Alexandra – Paraboccia, Székely Zója – Torna, Tóth Zita – Alpesi Sí, Varga Ádám – Kajak-Kenu, Vindics-Tóth Lili – Atlétika, Zemán Zóra Zoé – Öttusa
Fotók: Szalmás Péter / MOB Média, MPB Média

SZABÓ SZILVIA
szabo.szilvia@bomalapitvany.hu
bomalapitvany.hu