László Lilla, a Sláger FM műsorvezetője, több száz bensősèges interjú után, kedvenc, ismert művészvendégeit hívja vacsorázni, egy nyilvános talkshow est keretében. Havonta egy alkalommal, egy budai bisztro ad otthont annak a vacsoraestnek, ahol egy-egy ismert művész a civil résztvevőkkel vacsorázik együtt.

Màrciusban bárki együtt vacsorázhatott Szabó Kimmel Tamással
Az este egy igazi hullámvasút, ahol Lilla minden hónapban más és más ismert vendéggel beszélget tabuk nélkül, miközben esznek-isznak, ismerkednek egymással és az este jól ismert főszereplőjével.
Az első vendég, március 17.-én a Junior Príma díjas színművész, Szabó Kimmel Tamás volt, de a folytatásban a nézők közelebbről megismerhetik majd többek között Szabó Győzőt, Balázs Andit, Puskás-Dallos Pétert, Csonka Andrást, de akár Győrfi Pált is. Április 28.-án Nagy Sándor színművésszel találkozhatnak az érdeklődők.
Az est rendhagyósága abban is rejlik, hogy kiváló lehetőséget nyújt az ismerkedésre, hiszen a résztvevők több olyan helyzetben is találják majd magukat ,ahol kapcsolódniuk kell egymással, így nem szégyen akár egyedül sem eljönni.
A jelenlévők persze interaktívan alakítják is majd a beszélgetést. A trendektől eltérően ez a show a pillanat művészetén alapul, semmilyen platformra nem kerül ki, így csak az tapasztalhatja meg a feltöltő és életigenlő estét, aki személyesen vesz részt rajta.
A Legyen az!László Lillával egy teljesen új kulturális színfoltja a budapesti életnek, ahol kultúra és gasztronómia találkozik, egy kis csavarral, zenével fűszerezve. Lilla kimondottan erre az alkalomra kérte fel két kiváló zenész-énekes barátját Deák Beccat és Szekér Gergőt, akik az est kulcsszavaira megírták és élőben elő is adják a Legyen az! című dalt. Március 17.-e tehát nem csupán egy új kulturgasztro programsorozat születésének, hanem egy dalpremier dátuma is.
