InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Középkori kalandfilm készül a tatárjárás koráról

Gyártási támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet a magyar-mongol-angol koprodukcióban, 1242 – A NYUGAT KAPUJÁBAN címmel készülő akció-drámának és a MINDEN RENDBEN című elsőfilmnek, melynek fejlesztése a pályakezdő filmeseket segítő Inkubátor Programban valósult meg.

„Egy magyar, de világtörténelmi jelentőségű esemény mozifilm feldolgozására vállalkozunk. Beláthatatlan következményekkel járt volna, ha 1242 telének végén Batu kán nem fordítja vissza seregeit Esztergom alól, hanem folytatja az előrenyomulást. Filmünk az izgalmas szórakozás mellett gondolkodásra ösztönzi a nézőt Batu kán döntésének okairól. Büszkék vagyunk, hogy a teljes forgatási kreatív és szakmai magyar stáb mellett a szerepekre több neves külföldi színész és az utómunkára elismert, nemzetközi szakemberek mondtak igent.” – vallja az 1242 – A Nyugat kapujában címmel készülő akció-dráma alkotócsapata.

A Nemzeti Filmintézet 1,26 milliárd forintos gyártási támogatásával készülő film a XIII. századba repít vissza, amikor Batu kán a világhódító Dzsingisz kán unokája, a sztyeppe kegyelmet nem ismerő ura seregével Esztergom falai alá ér. Európa meghódítása előtt el kell söpörnie útjából a magyar várat. A maroknyi védő Eusebius kanonok és a spanyol zsoldoskapitány, Simon vezetésével az utolsó harcra készül. Segítségre nem számíthatnak. Talán a pápai legátus megérkezése és a mongol holdújév ünnep ad egy kis haladékot a magyaroknak…

A Horváth Áron és Joan Lane forgatókönyvéből készülő történelmi film forgatása ősszel magyarországi helyszíneken, köztük a Visegrádi Fellegvárban, a Bélapátfalvai Ciszterci Apátságban és a fóti NFI Stúdióban lesz, a tervezett mozibemutató 2023 decembere.Az 1242 – A Nyugat kapujában rendezője Soós Péter, aki fikciós munkái (Budapest Anno, Áldott állapot, Géniusz, az alkimista) mellett a legismertebb tévésorozatok, mint a Tűzvonalban, a Jóban Rosszban és a Hacktion rendezőjeként ismert.

Az első magyar-mongol-angol koprodukció a brit Chelsea Pictures, a mongol Semoon Studio, továbbá a Foresight Media, a Lipsync, a Mongol Costumes és a Galloping Entertainment közreműködésével készül, vezető producere Bodzsár István, Sipos Kornél, brit koproducere Bill Chamberlain.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készül Sós Bálint Dániel első egész estés alkotása Minden rendben címmel, melyre 100 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

A Minden rendben egy tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve – ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan morálisan ambivalens szituációkon keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják.

„A Minden rendben forgatása novemberben kezdődik és a tervek szerint a jövő tavaszi fesztiválszezonra készül el, ugyanis a témája miatt azt gondoljuk, hogy a világ minden táján könnyen lehet majd azonosulni a filmmel. A casting még folyamatban van, nem egyszerű, hiszen a szereplőgárda jelentős része 9 és 13 éves kor közötti gyerekekből áll, akik szinte hétről hétre hatalmas változásokon mennek keresztül, ezért meg kell kockáztatnunk, hogy az utolsó pillanatban választjuk ki őket. Ezt még tetézi, hogy a felnőtt szereplőket a már kiválasztott gyerekekhez képest kell megtalálnunk. Szerencse, hogy a gyerek casting directorral már az Oscar-díjas Mindenki óta együtt dolgozunk, így igazán jó kezekben vagyunk.” – nyilatkozta Farkas Ádám producer az előkészületekről.

Sós Bálint Dániel a Minden rendben alapjául szolgáló forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzi, a film producere Farkas Ádám és Mártonffy Zoltán Miklós.

A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottságának határozatai:

https://nfi.hu/mozgokepszakmai-tamogatas/mozifilmes-palyazatok/legfrissebb-dontesek

Forrás: nfi.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Filmkritika – Új év, Új filmek

Bala

Mozizz velünk a csillagok alatt a budapesti plázák tetején!

Glück Viktória

FILMNeked – Beleesni Blake Livelyba

Zalai Mariann

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben