InfoPont Ajánló Magazin
Kult

KönyvNEKED – Március

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Puha kötésben jelent meg a mára klasszikussá vált kultuszregény, melyet 1986-ban Booker-díjra jelöltek, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat. Több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle, amelynek azóta minden évada a legrangosabb díjakat söpörte be. Ugyanebben az évben Atwood egy, a jelen kiadásban is közölt előszót írt a könyvhöz. 2019-ben jelent meg a regény szintén Booker-díjra jelölt folytatása Testamentumok címmel, melyben az első rész után tizenöt évvel folytatódik Gileád és az ott élő nők története.

jelenkor.libricsoport.hu

 

 

 

 


Walter Isaacson: Albert Einstein

Walter Isaacson aprólékos kutatómunka eredményeképpen megszületett, világszerte nagy sikert aratott Einstein életrajzával nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megkíséreljen betekintést nyújtani a XX. század talán legnagyobb elméjének működésébe, egyúttal közelebbről is megismertesse olvasójával a korszakalkotó fizikus mögötti magánembert. Isaacson számos szakirodalmi forrást, kortársak visszaemlékezéseit, valamint Einstein saját feljegyzéseit és leveleit felhasználva tárja elénk ezt az egyedülálló, kihívásokkal és fordulatokkal teli, kalandos életutat.

www.helikon.hu

 

 

 

 


Nicolas Barreau: Piciny csodák kávézója – A gránátköves gyűrű titka

Igazán aranyos könyv következik! A 25 éves Nelly retteg a repüléstől, hisz a jelekben, és nem az a típus, aki egyszer csak kiveszi minden megtakarított pénzét a bankból, vásárol magának egy méregdrága piros táskát, majd egy hideg januári reggelen hanyatt-homlok otthagyja Párizst, és Velencébe utazik. De olykor történnek dolgok, melyek felborítják az ember életét. Például egy fájdalmas szerelmi csalódás vagy egy régi könyvben olvasott, talányos mondat. Néha el kell veszítenünk a talajt a lábunk alól ahhoz, hogy a hetedik mennyországba jussunk…

www.park.libricsoport.hu

 

 

 


Kovács Attila: Micsoda költözés

Nemrég Szilasvárra költöztünk, de micsoda költözés volt! Megismerkedtem egy lánnyal, akit nem zavar a sok kérdés, sőt neki is van egy csomó. Aztán nyomoznunk kellett, mert minden jel arra mutatott, hogy nélkülünk meglógnak a bűnösök. Rejtőzködés, megfigyelés, üldözés, menekülés, közben éjsötét rejtélyek és igazi detektívmunka! (Ami nem könnyű, annyit elárulok!) (Főleg, ha közben az öcsédre is vigyáznod kell!) Micsoda nyár volt! Az első nyarunk a Pipacs utcában.

www.pagony.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Nyerd meg a Kilincscica és az ovi csodálatos világát velünk!

InfoPont

KönyvNEKED – Május

Bala

Könyv Neked júniusra

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben