Ültem a víz partján és a lemenő nap fényében figyeltem, ahogy játszik a fény a boros poharamon. Jól éreztem magam, hiszen a délutáni fürdőzés után mesés környezetben folytathattam a napot, kiváló ételek és emberek társaságában. Mutatok néhány inspiráló helyet, amelyek vízhez, strandhoz, fürdőhöz közeliek és ahova remélem, hamarosan újra ellátogathatunk.
Zátony Étterem, Szob
A Dunakanyar kedvelt kirándulóhely, de az erdei séták mellett a Duna látványa is magával ragadó. Közvetlenül a vízparton helyezkedik el a Zátony étterem, amely kultusz hely lett már, köszönhetően a kiváló burgereiknek és a barátságos hangulatnak. Családi ünnepségekre is nagyszerű helyszín.

Vakvarjú Csónakház
Éppen csak néhány lépésre található egy másik nagyszerű hely is, amely hangulatában nagyon hasonló, de ugyanúgy kipróbálásra érdemes. Aki egyszer eljön ide, szinte biztosan vissza fog vágyni.

Duna Garden
A Ráckevei-Soroksári Duna-ág a helyiek körében igen népszerű, országosan kevéssé ismert kiránduló rész. Varázslatos hangulata, közvetlen vízparti sétánya és a kajakozási lehetőség mellett kulináris élvezetekkel is vár. Egyik kiváló vendéglátóhely a Duna Garden egysége, közvetlenül a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő szomszédságában.

Maja Garden
Ha vízpart, akkor a Balaton nem maradhat ki. Köztudottan Ázsia rajongó vagyok, így mi más is jutna eszembe legelőször, mint Siófokon a keleties hangulatú Mala Garden. Bár panorámája nincsen, mert itt sekély a part, de az ételek ezért bőven kárpótolnak. A levesekről külön jó emlékeket őrzök, szóval remélem, hogy idén nyáron újra találkozunk majd.

Halas Guszti
A Kis-Duna az elegáns helyeken túl tartogat számunkra igazi laza, zöldbe kiülős helyet is. Halas Guszti méltán népszerű, az ősfás környezet elragadó, a víz pedig itt is közel van, bár úszásra nem való.

Békebeli Sörkert
A Gyömrői Tófürdő szomszédságában található hely széles sörkínálat mellett bőséges étlappal is vár. Egészen biztosan megtalálja mindenki azt a fogást, amivel tökéletes lesz a strandolós napja.

Kassay Tamás
facebook/spabook
instagram@spabook
www.spabook.net
Olvass bele a magazinunkba is: