InfoPont Ajánló Magazin
Életmód

Kárpáti Rebeka: Egymás után jönnek a kihívások

Kárpáti Rebeka műsorvezető, influencer, színésznő, szépségkirálynő (2013 Miss Universe Hungary), szakmáját tekintve kommunikációs szakember, diplomáját a Budapesti Metropolitan Egyetemen szerezte. Színésznőként TV2-es sorozatokban láthattuk, több TV2-es műsor műsorvezetője. Engedve gyerekkori álmának tavaly év végén megvalósította saját ruhamárkáját a Kinda-t, így most már az üzleti életben is helyt kell állnia. Fontos számára a jótékonykodás, szorosan együttműködik az Afrikáért Alapítvánnal.

Korábban láthattunk az Ázsia Expressz első évadában szereplőként, A Nagy Duett hatodik évadában és a Csak show és más semmi nagyszabású főműsoridős műsorok online riportereként, és több TV2-es sorozat színésznőjeként. Jelenleg milyen műsorokban láthatunk, illetve a televíziózás mellett milyen egyéb elfoglaltságaid vannak?

Nagyon örülök, hogy egyre több műsorban szerepelhetek műsorvezetőként. Két éve fogalmazódott meg bennem az a vágyálom, hogy nem csak szereplőként, hanem műsorvezetőként is szeretnék a kamerák elé állni. Sokan mondják, hogy bárki lehet műsorvezető, de én ezért teszek is. Retorika tanfolyamra járok, folyamatosan képzem magam, hiszen egy jó műsorvezetőnek rengeteg ponton kell, hogy megfeleljen és számomra is fontos, hogy úgy álljak helyt ebben a szakmában, ahogy azt én is elvárom magamtól.

Az anyacsatornám, a TV2 is támogat ebben a törekvésemben, tavaly leforgattuk a Brandépítők című műsort, illetve idén januártól az Életmódi című egészséggel foglalkozó magazinműsort, ahol Győrfi Pál a műsorvezető társam. Még nagyobb szakmai kihívás volt számomra az Újratervezés című műsor, hiszen ez a műsor egy teljesen más, nehezebb műfaj. Nagyon izgultam egyfelől, hogy jól teljesítek-e a több órás forgatás alatt Stohl András műsorvezető társam mellett, de a visszajelzések, és a nézettségi adatok azt igazolják, hogy igen. A műsorban rászoruló családokon segítünk, az otthonukat varázsoljuk élhetőbbé, szebbé egy profi csapattal. A mi feladatunk Andrással, hogy a felújítás alatt az újratervező családoknak felejthetetlen élményt adjunk.

A későbbiekben szeretném magam kipróbálni nagyszabású showműsorban is műsorvezetőként. Egyéb elfoglaltságaim bőven akadnak a tévézés mellett, előadásokat, workshopokat tartok nagyobb cégeknek közösségi média ’social selling’ témában, illetve elindítottam saját vállalkozásomat is, a Kinda ruhamárkát.

Mikor fogalmazódott meg benned és mi sarkalt arra, hogy saját ruhamárkád legyen?

Egyfelől a rohanós hétköznapok, hiszen az életemben nagyon fontos a hatékony időbeosztás és ebben segít az is, ha nem kell sokat agyalni azon, hogy mit mivel vegyünk fel, másrészt Magyarországon nem volt nagyon olyan márka, aminek minden darabja könnyen beleilleszthető lett volna a saját ruhatáramba, harmadrészt pedig számomra fontos, hogy több lábon álljak. Már kislányként szerettem a divat világát figyelemmel követni. Természetesen most is szeretem a divatot, viszont sok időm nincs vele foglalkozni. Már 16 éves koromban ott motoszkált a fejemben a saját ruhamárka gondolata.

A 10 év médiában és szépségiparban eltöltött idő alatt rengeteg ruhamárkával dolgoztam együtt. Az itt szerzett folyamatos tanulás és tapasztalatszerzés által kialakult a saját stílusom, amelynek fő ismérvei a kényelmes, ugyanakkor letisztult és nőies darabok. A Kinda debütálását közel egy éves tervezési és előkészítési munka előzte meg. Célunk egy olyan hiánypótló ruhamárka megalkotása volt, amit mindenki szeret hordani, jól kombinálható, szem előtt tartja a fenntarthatoságot és minél több ideig tudják hordani a hölgyek, az aktuális trendektől függetlenül.

Magyarországon elmondhatjuk, hogy te vagy talán az egyik legtöbb követővel rendelkező influencer. Számodra milyen értékek átadása fontos a saját generációdnak, de akár a fiatalabbaknak, akik követnek téged?

Manapság a közösségi média átformálja a fiatalok önképét, ami nagyon nem jó irány. Attól függetlenül, hogy én is mint modell, sorozatszereplő, illetve tartalomgyártó vagyok jelen, elvárás, hogy megmutassam mindennek a szép oldalát, de ugyanakkor én arra is fektetek hangsúlyt, hogy azt az oldalam is megmutassam, amikor nem minden tökéletes. Fontos, hogy földhözragadtak maradjunk, ebben a tökéletességet mutató social világban. Korábban, amikor szépségkirálynő voltam, már akkor is fontos volt számomra, hogy segítsek másokon, de másfél éve fogalmazódott meg bennem az, hogy ennek hangot is szeretnék adni, ezért az oldalaimra is teszek ki mindig aktuális felhívásokat, hogy egyre nagyobb teret kapjon a jótékonykodás. Szorosan együttműködök az Afrikáért Alapítvánnyal, de más kisebb szervezeteknek is segítek.

Mindig hálát adok mindenért, amit eddig elértem. Jelenleg csodálatos szakaszában vagyok az életemnek. Amit átadnék jótanácsként a követőimnek, az az, hogy képezzék magukat, hogy merjenek nagyot álmodni, higgyenek magunkban, és hogy fontos az önbecsülés, hogy jóban legyünk magunkkal és hogy legyen egy stabil magánéleti hátterünk.

Pároddal Fecóval, már több mint egy éve boldogságban éltek együtt. Fecó mesterfodrász, te is rengeteget dolgozol, jut elég időtök egymásra, illetve a családalapítás gondolatával már foglalkoztok?

Jelenleg kevés időnk van egymásra, de ez azért van, mert nekem is most indult el a saját vállalkozásom, a párom pedig jelenleg a saját fodrász szalonja megvalósításán dolgozik. Az életünk jelen szakaszában építjük a jövőnket, de mindemellett törekszünk arra, hogy minőségi időt töltsünk egymással. Szóba jött a családalapítás is, de úgy vagyunk vele, hogy először legyen meg a biztos anyagi hátterünk. A jövőbeli terveim a műsorvezetés és a saját vállalkozásom folyamatos fejlesztése, és ha minden sínen van, akkor jöhet a kisbabánk is, 2-3 éven belül.


Olvass bele a magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Szakmai Networking

InfoPont

Interjú- BRAINS

Zalai Mariann

Hűvös Ágnes: A csapatomra vagyok a legbüszkébb

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben