InfoPont Ajánló Magazin
Életmód

Jóga – út önmagunkhoz

Mióta befejeztem a közel húsz évig tartó sportkarrierem, amelynek több olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érem lett az eredménye, valahogy soha sem találtam meg azt a mozgásformát, amit igazán a magaménak éreztem volna. Mi lehet ennek az oka? Nem tudom. Lehet, hogy életemben csak egyszer tudtam valamit maximálisan, teljes odaadással csinálni vagy egyszerűen nem volt itt az ideje az elköteleződésnek.

Azonban azt tudtam és éreztem is, hogy szükségem van egy olyan mozgásformára, ami az évek előrehaladtával segít a testemnek, a lelkemnek és a pszichémnek. Valamire, ahol már nem az a fontos, hogy milyen teljesítményt teszek le, hanem az, hogy az élsport után végre én adjak vissza a testemnek valamit, hiszen oly kitartóan és sérülésmentesen viselte a sokszor nem kegyes edzésmennyiségeket és körülményeket.

Most úgy érzem, hogy megérkeztem oda és ahhoz a sporthoz, amire szükségem van. Nem kerestem, egyszer csak megláttam a világító kis táblát, amely azt hirdette, hogy itt bizony egy jógastúdió működik. Középiskolai barátnőm esküvőjén voltam ekkor, de a kis tábla neve többször is eszembe jutott később így nem tétlenkedtem, regisztráltam is két különböző órára is, mivel fogalmam sem volt róla, hogy melyik jóga irányzat lenne megfelelő nekem.

Őszinte leszek, első alkalommal nem a megfelelő órára érkeztem, hiszen itt már évek óta gyakorló, tudatos és nagyon komoly szinten lévő csapathoz álltam be. Ettől függetlenül nagyon kedvesen fogadtak és egy percig sem éreztem azt, hogy én vagyok a teljesen kezdő. Igaz, sok mindent nem tudtam megcsinálni, de erőt kaptam a folytatáshoz és a következő alkalommal már éreztem, jó helyen vagyok.

A Napfény Jóga Stúdióban már a belépés pillanatától különleges atmoszféra fogad, meleg fények és csendes zene segítik az ellazulást, támogatja a koncentrációt és a lelki elmélyülést, legyen szó egy reggeli feltöltő óráról vagy egy esti relaxációs gyakorlásról.

Itt nem csak egy gyakorlóhelyre találtam, hanem közösségre is. Rendszeresen szerveznek tematikus workshopokat, stresszoldó jógát vagy hangfürdővel kombinált jógát, amelyek még mélyebb önismereti tapasztalatokat nyújtanak, de lehetőség van jógatáborba is elutazni, amelynek köszönhetően nemcsak napi pár órára, hanem több napra is kiszakadhatunk a napi mókuskerékből.

Mindenkinek ajánlom ezt a sportot kortól és nemtől függetlenül, mert szükségünk van egy olyan sportra, helyre és közösségre, ahol vissza is tudunk adni valamit a testünknek.

Fotók: Napfény Jóga

SZABÓ SZILVIA
szabo.szilvia@bomalapitvany.hu
bomalapitvany.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben