InfoPont Ajánló Magazin
GasztroInfoPont

Ízélmény érzésekre szabva

Olyan időszakot élünk, amikor nem könnyű a lelkünket egyensúlyban, a testünket egészségesen tartani. Egy frissen indult vállalkozás azt tűzte zászlójára, hogy mindkettőben támogatja az embereket. Olyan ínyencséggel jelent meg a piacon, amely nem csupán az ízlelőbimbókra hat, de lelkünk húrjait is megpendíti. Erről beszélgettünk Vörös Anikóval, a Zoi Kingdom egészségtudatos termék fejlesztőjével.

Talán elsőre furcsának és hihetetlennek hangzik, de a jó élet, a magas szintű életminőség tudatos döntés eredménye. A magyar nép eredendően hajlamos negatív életszemléletet magára ölteni, ezért egyéni felelősségünk, hogy ebből kitörjünk, a magunk számára más utat válasszunk.

„Hiszek abban, hogy ez elérhető, a saját élettapasztalatom, a megélt nehéz időszakok és a mostani életminőségemhez vezető út a kristálytiszta példa rá. Ugye ismerjük a mondást, mely szerint az vagy, amit megeszel? Ez nagyon is igaz! Törekedni kell arra, hogy minél tisztább alapanyagokból készült ételeket fogyasszunk, mert ez jóllétünk és egészségünk alapja.”

Tápláljuk a lelkünket és a szellemünket is, ugyanúgy, ahogy a testünket ellátjuk, mert így érhetjük el a zoit, a magasabb szintű életet.

A belső béke a leghatásosabb arcplasztika

Az öröm, a boldogság átrendezi az arcizmokat is, ez a legtermészetesebb arcplasztika. Az ép testben ép lélek megfogalmazás oda-vissza igaz, hiszen a pozitív érzelmek energiát adnak, ami erőt és bátorságot nyújt ahhoz, hogy elinduljunk az egészséges életmód irányába. Mindannyian tapasztaljuk azt az érzést, hogy szinte „rohan velünk
a világ”, mókuskerékben hajtjuk a mindennapokat, és életünknek csupán külső szemlélői vagyunk. Mindeközben érezzük, hogy ez így nem jó, változtatni kéne, de erre mindig a holnap tűnik legmegfelelőbbnek.

„Nincs halogatni való időnk. A holnap ma van! Nem állítom, hogy könnyű az út, de már azzal hatalmas lépést teszünk meg, ha elindulunk rajta. És hogy hogyan? Kezdjük azzal, hogy sokkal szigorúbban válogatjuk meg, milyen élelmiszereket teszünk a kosarunkba, milyen tápanyagokat juttatunk a szervezetünkbe.

Aztán folytathatjuk azzal, hogy figyelünk rá, hogy megfelelő arányban tápláljuk a testünket fehérjével, szénhidráttal, zsírral és ásványi anyagokkal. Ha mindezt adalékanyag-mentesen tudjuk megtenni, azzal segítjük a szervezetünk megfelelő működését.

Meglátjuk, a tiszta, szennyeződésektől mentes táplálkozás mennyi plusz energiához juttat majd, amelyet további fejlődésünkre, környezetünk jóllétére fordíthatunk” – mondta Anikó.

Zoi=élet

A névválasztás nem véletlen, a görög eredetű zoi szó magyarul azt jelenti, élet. Akármiben is hiszünk, abban egyet kell értenünk, hogy a jelenlegi életünkből csak egy van, azt kell a lehető legmagasabb minőségben megélnünk.

„Mind a termékeinkkel, mind a kommunikációnkkal azt a szemléletmódot képviseljük, hogy a fejlődés útja négy egymástól elválaszthatatlan területből áll: a test karbantartása táplálkozással, megfelelő mértékű vízfogyasztással és mozgással; a lelki és pszichés fejlődés; a szellemi és mentális fejlődés; valamint a közösségben betöltött szerepünk, hogy hasznos tagjai legyünk a társadalomnak, odafigyeljünk a családunkra, a tágabb környezetünkre, az állatokra és a természetre. Én ebben hiszek” – zárta gondolatait.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

A gluténmentes pizzasütés titkai

Zalai Mariann

Borbély Borterasz – A legszebb kilátás a Badacsonyra

Glück Viktória

Karácsonyi Ajándék tippek

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben