InfoPont Ajánló Magazin
Utazó

Hamarosan indul a XXI. Savaria Történelmi Karnevál

A szombathelyi nyár emblematikus rendezvénye, a millenium évében újjáélesztett Savaria Karnevál idén már 21. alkalommal invitálja a városba az igényes nyári szórakozásra vágyó vendégeket.

Augusztus utolsó hétvégéjén – 25. és 28. között – a római alapokra épült belváros számtalan szegletében találkozhatunk a régmúlt valamely megelevenedett, újraszínezett részletével. A kétezer éves város ünneplőbe öltözve kínálja az ismeretbővítő, ugyanakkor szórakoztató programok színes, dúsgazdag kavalkádját.

A Savaria Történelmi Karnevál országosan egyedülálló rendezvényként a katonai hagyományőrzők legnagyobb időtávot felölelő hazai „találkahelye”. A római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatok, a testi épségüket nem kímélő rettenthetetlen gladiátorok, a fegyvereikkel mesterien vívó kora és késő középkori lovagok, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzők a korhűség mellett a tanítva szórakoztatás jelszavát tűzték zászlajukra.

A Karnevál leglátványosabb, legegyedibb programja a hagyományőrzők és mutatványosok péntek és szombat esti felvonulása, mely során közel 1000 jelmezes vonul végig a belváros utcáin látványos produkciókkal fűszerezve a várakozás perceit.

Ha a látogató – a legionáriusok és gladiátorok bemutatói után a városlakókhoz hasonlóan – tógát-tunikát öltött, római polgárként indulhat felfedezni a régmúlt átörökített értékeit és napjaink legcsillogóbb kultúrkincseit. Komoly- és könnyűzenei koncertek, ismeretbővítő és szórakoztató előadások, autentikus életmód-bemutatók, páratlan gyermekprogramok, orientális táncbemutatók kínálnak egyedülállóan gazdag és színes választékot.

A hegy leve, a hordó aranya és a gasztrokülönlegességek szerelmeseinek ígér egyedülálló kulináris élményt a Borok Utcája, a Sörtér és az Öreg Város Vásárának kínálata. A középkori forgatagot megidéző vásárban emellett kézműves remekek, különleges vásárfiák és mesterségbemutatók nyújtanak enyhülést a programkavalkádban megfáradt karneválozónak.

Ha idén nyáron kizökkentenéd a múló időt, itt a helyed! Szombathely, Nyár, Karnevál – újra Téged vár!

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Please wait while flipbook is loading. For more related info, FAQs and issues please refer to DearFlip WordPress Flipbook Plugin Help documentation.

Ez is érdekelhet:

Megérkeztek a mátrai Fekete Zaj fesztivál első fellépői

Glück Viktória

Budafoki Pezsgő Bornapok

Glück Viktória

Budapesti Illusztrációs Fesztivál

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben