InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Az erkélyen táncolás éve – megjelent Kolibri második nagylemeze, a Rúnák

Kolibri, polgári nevén Bognár Bandi énekes-dalszerző, zenei pályafutását 2018-ban kezdte angol nyelvű „Elloish” című EP-jével. 2019-ben bejutott a Kikeltető 30-as shortlistjébe.

Később áttért a magyar nyelvű dalszövegekre, és 2020-ban kiadta a Szívavató című EP-t. Egyszálgitáros előadóként, melankólikus atmoszférát sugárzó dalaival egyedi hangot ütött meg. Emelett azonban más műfajok iránti nyitottsága és a zenei kíváncsiság egészen más irányokba is elsodorta.

A Hundred Sins-szel közös Fuss és Zárószám dalokban, a Wavy kollektívás– vagy akár Tembóval közös kollabjain keresztül megmutatta, hogy nemcsak egy zenei kaméleon, de minden stílusba képes belevinni a saját lenyomatát.

2023 januárjában, a Banana Records gondozásában jelent meg első nagylemeze Nagyon jó, Nagyon rossz, Nagyon jó címmel, amelyben Fodor Máriusz, Ben Leavez, Czirják Tamás valamint Kama producerek közreműködésével eltávolodott a hagyományos singer-songwriter vonaltól. Több teret engedett az elektronikának és a kísérletezésnek. Az album kritikai és közönségsiker lett. Kolibri, Halász Máté dobossal és Háló Gergő multiinstrumentalistával immár trióvá kiegészülve a fesztiválok színpadain találta magát. Ennek a zenekaros felállásnak a lenyomataként születetett meg ősszel a saját producerelés KEIKO kislemez.

2023 őszén, a MOME animációs szakán éppen lediplomázó Kolibri bejelentette, hogy elutazik, hogy új élményeket szerezzen és inspirációt gyűjtsön további munkáihoz. Indiai kitérőt követően Ausztráliában kötött ki, ahol képkeretezőként dolgozott, azonban a zenélés iránti vágy hazahívta. Ezidő alatt jelent meg a még korábban felvett Blaize-zel közös kislemeze, a Lombtakaró.

Nem csak Bandinak, de a közönségnek is hiányzott a Kolibri. A zenekar 2024 őszén tért vissza egy dupla A38 hajós koncerttel, és egy teltházas országos mini-klubturnéval, ahol a bevett gyakorlattal ellentétben a csapat folyamatosan ment, és egy héten át minden nap koncertezett az ország különböző pontjain.

2025-ben az első Kolibrihez köthető megjelenés a már jó ideje a fiókban pihenő, a 2022-es Banana KEMPben összeismerkedő Co LeeTEMBO Kolibri trió Ballagás EP-je és a Büki Balázs vizionárius rendező által jegyzett, a Fészek Művészklubban rögzített live session volt.

2025 azonban mostantól a Rúnákról fog szólni a Kolibri univerzumban. A korábbi anyagokhoz képest egy koherensebb, tudatosabb és mindenképpen “koncertezősebb” lemez, amely Bandi ausztrál utazásai során kezdett körvonalazódni. A Bandi home-stúdiójából indult dalok indie hangzását Halász Máté élőben felvett zakatolós, harapós dobjai és – az Elefánt és Analog Balaton lemezeket is jegyző –  Dexter által mixelt torz gitárok és hűvös padek adják. A Rúnák lemez fő dalszerzője és producere maga Kolibri, executive producere pedig Baba Aziz volt.

A nagylemezt egy turné és egy telített fesztiválszezon kíséri majd, olyan közönségkedvenc eseményekkel, mint a Fishing On Orfű, a Kolorádó, az EFOTT, az Ördögkatlan, a Sziget, a SZIN vagy éppen a Strand Fesztivál.

A Rúnák turnén a zenekart több koncerten a zenekarhoz közreműködőként is csatlakozó, multiinstrumentalista, klasszikus zenész, a Mordáiban, a New Fossilsban és a Co Lee live bandben is zenélő Daniel Varga kíséri majd. Az Akváriumos nagykoncerten a Wavy kollektívából is ismert Indigonyitja majd az estét.

Rúnák turné:

2025.04.04. – Debrecen – Víztorony

2025.04.11. – Pécs – Szabadkikötő

2025.04.19. – Akvárium Nagyhall

2025.04.26. – Szeged – JATE Klub

2025.05.02. – Székesfehérvár – Petőfi Kultúrtanszék

2025.05.09. – Szombathely – MMIK Café

JEGYEK

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben