A Symbiosis 5 jazz-quintet szeptember 24-én jelentkezett a Wondering című új albumával. A lemezbemutató koncertet két nappal később tartották meg este nyolc órától az A38 Hajón.
A lemezen a zenekar tagjainak, Kapolcsi Szabó Leventének, Majsai Rolandnak és Drippey Máténak a saját szerzeményei hallhatók. Zenéjüket erősen átitatja a modális és a kortárs jazz, emellett azonban hip-hop és rockzenei elemek is felfedezhetők a zenei világukban. A quintet mögött egy sikeres nyári koncertsorozat áll, amely olyan helyszíneket foglal magába, mint a Fishing On Orfű, a Paloznaki Jazzpiknik, Művészetek Völgye, Opus Jazz Club és a Budapest Jazz Club.
A Symbiosis 5 2021-ben a Laureate World Jazz versenyen harmadik helyezést ért el. A következő évben a Getxo International Jazz Competition és a Sibiu International Jazz Competition győztesei lettek. A 2023-as MÜPA Jazz Showcase-en a zsűri nekik ítélte mindkét fődíjat, valamint két különdíjat is. A számos hazai fesztivál mellett felléptek már Ibizán, Getxoban, Buenoban, Bécsben és Gentben, olyan zenészek előtt mint Ron Carter, Lage Lund, vagy Melissa Aldana. Jelenleg a zenekar a Hangfoglaló Program és a Talentum Hungaricum ösztöndíj támogatásában részesül.
A tagok egyénileg is kiemelkedő elismeréseket szereztek: Majsai Roland elnyerte a 2022-es Év Fiatal Jazz Zenésze díjat, Gyányi Tamás második lett a Pege Aladár jazzbőgő versenyen, valamint a Nemzet Fiatal Tehetsége és az Ablakos-Lakatos Dezső ösztöndíjasaként is elismerést kapott. Drippey Máté idén Junior Prima Díjjal tüntették ki, míg Kapolcsi-Szabó Levente szintén Ablakos-Lakatos Dezső ösztöndíjban részesült.
A zenekar tagjai:
Drippey Máté – szaxofon
Virág Benedek – gitár
Kapolcsi Szabó Levente – zongora
Gyányi Tamás – bőgő
Majsai Roland – dob
Íme két szám a lemezről, amiről videoklip is készült:
Valamint a lemez teljes anyaga:
További inkek: