InfoPont Ajánló Magazin
Hasznos

A kontrollvesztésből fakadó tapasztalatok segíthetik a cégeket

A munka és magánélet egyensúlyának felborulása, a vezetői kontroll gyengülése, a dolgozók és vezetők eltérő munkaidő-érzékelése – csak néhány olyan tétel, amely alapjaiban változtatta meg a vállalati működést az elmúlt időszakban és vezetett a dolgozók mentális egyensúlyának megbillenéséhez.

A Munkadinamika projekt célja irányt mutatni a vezetőknek és kulcsot adni a kezükbe, hogy egy esetleges válsághelyzetben (a pandémiától elvonatkoztatva) hogyan tudják megerősíteni és támogatni munkatársaikat, beosztottjaikat. A kutatás első szakaszából az az insight került napvilágra, hogy ha a vezető ismeri a kollégák kontrollal kapcsolatos viszonyát, akkor az segítséget nyújt számára az adott munkatárs munkahelyi és mentális helyzetét megismerni és időben beavatkozni.

A projekthez kapcsolódóan a Lounge Group egy új játékot is bevetett, mely az Internet Hungary konferencián történt kitelepülés során volt először látható és kipróbálható. A hirtelen változásokat vizsgáló pszichológiai szimuláció a cégek életében, irányításában felmerülő bizonytalan helyzetek döntésre gyakorolt hatását, illetve az egyes vezetői személyiségtípusok hatékony problémakezelését elemzi, játékos formában. A kontroll változását játékélménybe csomagoló teszt mindösszesen 20-25 perc alatt a normálistól eltérő helyzetekben, a teljes kontrollvesztés állapotában veszi górcső alá a játékosok egyéni viselkedését, az érzékszervek fizikai összezavarása mellett megoldandó feladatokkal. A korábbiakhoz képest felfordult világot és igazából bármilyen válsághelyzetet imitáló szimulációs játék október közepén debütált, összesen több mint hatvan résztvevővel. A marketing- és kommunikációs vezetők e szimuláció után mondták el véleményüket, hogy munkatársaik hogyan élték meg az elmúlt időszakot, mennyire viselte meg őket a válsághelyzet és ők mit tettek a kontroll megváltozása kapcsán.

Bánhegyi Zsófia szerint a vezetői kommunikáció kevésbé volt hatékony az online felületek használatával, hosszabb lett egy-egy feladat megoldási folyamata, ám pozitívumként értékelte, hogy a csapaton belüli interakció intenzívebbé vált. Guttengéber Csaba úgy látja, a munkaszervezés két legfontosabb alapja a rendszerezettség és a rendszeresség, összességében pedig a járványhelyzetben megtanultakat érdemes a pandémia előtt is jól működő szokásokkal elegyíteni, és egy hibrid rendszerben működni tovább. Szintén az egyensúlyra hívta fel a figyelmet Sopov István, aki szerint mind a kommunikáció, mind a hatékonyság terén erre kell törekedni az új mátrixban. Kiemelte, a hibrid rendszer, amiben most dolgoznak, nem jöhetett volna létre egy olyan volumenű kontrollvesztés nélkül, ami a pandémiás időszakot jellemezte. Pálfalvi Márta tapasztalatai alapján ugyan a csapat dinamikáját tekintve a home office nem változtatott jelentősen a szerepkörökön, a vezetők ugyanakkor megtanultak hatékonyabban vezetni és kommunikálni.

A szimulációt kipróbáló vezető gazdasági szakemberekkel készített videó már elérhető és megtekinthető itt: https://youtu.be/25iUa0xdtjA

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Hogyan NE túlórázz home office idején?

Szabó Ildikó

Ugye Te nem vagy Grincs? 3+1 meglepő kulturális különbség tengeren innen és túl

Szabó Ildikó

Különleges helyszínen veszett el a kontroll a BrandFestivalon

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben