InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomUtazó

A Dunakanyar a világ közepe

A Dunakanyar a világ közepe, erről minden évben meggyőződöm. A Magyarországról busszal és autóval is könnyedén megközelíthető Nagymaroson idén jártam harmadjára, de arról először most hallottam, hogy a Mihály – hegynek, ahonnan ez panoráma is látható, gyógyító, nyugtató energiája van. Amikor jógával indítottam a napot, amivel garantált az egész napra elegendő jó energia és mélyen, pihentetően is aludtam, ha ez a Mihály – hegynek (is) köszönhető, akkor köszönöm neki is, jövök máskor is. A bal oldal képen a Mihály – hegyen idén nyílt Szépkilátás padlásszobája. www.szepkilatas.eu

DUNAKANYAR

A Szigetcsúcs és Visegrád között készült ez a kép, és ha szerencsénk van, lehet olyan jólesően simogató az őszi napsütés, hogy megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy sétáljunk egy kicsit a Duna kavicsain. Frissítő, felszabadító élmény és fokozza az immunrendszer működését is. A panoráma pedig páratlan.


COWORKING

A Verőce – Nagymaros – Zebegény tengely első coworking helyszíne. A Piknik Manufaktúra fölött, található az egyik legjobb étterem Nagymaroson, fölötte található az a co working space, ahol napi nyolc euróért kapunk törülközőt és gyékényt strandidőben, ha a Dunában is lenne kedvünk úszni egyet. Van kávé, tea, limonádé, és hasít az Internet. Csönd van és elképesztően erős dunai panoráma.

@ooocampus


SZÉPKILÁTÁS

Az idei ősz egyik legjobb élménye lett Nagymaros és annak sokadik felfedezése, Dunában való úszással, szarvasbőgés hallgatással, őszi kikericcsel, egy Nagymaroson az életét másképpen folytató család inspiráló történetével és életmódjával, akik idén májusban első szezonjukat nyitották a Szépkilátással, amit szeretettel ajánlok őszi összebújós hétvégékre.

www.szepkilatas.eu



LOVAK KÖZÖTT, SZABADON

Erre az aranyfarkú fehér lóra, aki a szemembe nézett az éppen lebukó őszi nap fényében, biztosan sokáig emlékezni fogok. A képet Nagymaroson készítettem, amikor megláttam ezt a gyönyörű állatot, a szabadság jutott eszembe először. Kis Cziribár a neve.

Szűcs Péter fotóival és utazós történeteivel nemcsak a blogján, a PetersPlanet.travel site-on, hanem nálunk is rendszeresen találkozhattok.

Instagram/petersplanet.travel
Facebook/PetersPlanet.travel


Olvass bele a magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Peter’s Planet Travel – SALZBURG

InfoPont

Peter’s Planet Travel

Zalai Mariann

Peter’s Planet Travel – Buenos Aires

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben