Párizs nekem nem csak egy város, hanem sokkal inkább lelkiállapot. És bár sokadszor járok itt, még mindig nem tudom megunni. Minden alkalommal új arcát mutatja, és mindig tartogat felfedezésre váró izgalmakat. Van benne nekem valami megmagyarázhatatlanul otthonos: könnyű benne létezni, és valahogy mindig azt érzem, hogy lélekben kicsit francia vagyok. Nemcsak a reggeli croissant miatt, hanem mert hiszek abban, hogy az élet apró örömei a legfontosabbak.
Vigyázat, nagyon szubjektív beszámoló következik – a személyes kedvenceimről.
Reggeli croissant és esti bouillon
A napot mindig egy brasserie-ben szeretem kezdeni. Az apró kerek asztalok egymás mellett, szigorúan az utca felé fordítva, a gőzölgő kávé – és a croissant mellé persze vaj is jár, meg házi lekvár. Megfér itt egymás mellett a kíváncsi turista és a sakkozó öregurak is, ugyanis itt nem siet senki. Ez az a reggeli szertartás, amit illik kiélvezni.
De talán a legjobban délután, egy bisztróban üldögélve lehet igazán megfigyelni a várost – a kutyasétáltatókat, az egy szál bagettel hazafelé igyekvőket, a mindig sikkes hölgyeket. Este pedig jöhet egy klasszikus párizsi kisvendéglő. A kedvencem a Bouillon Pigalle: egyszerű, autentikus, igaz, hogy sorba kell állni érte, de a hangulata filmbe illő.
Eiffel-torony, Sacré-Cœur, meg egy kis lakás az emeleten
Tudom, giccs, de az Eiffel-torony tényleg mindig lenyűgöz. Akárhányszor látom, ugyanazt az érzést hozza, mint az első alkalommal. A Sacré-Cœur pedig még ennél is közelebb került a szívemhez – szó szerint is, hiszen az ablakomból pont ráláttam. Hosszú percekig csak ültem az ágy szélén reggelente, és néztem, ahogy lassan ébredezik a város. A környék, ahol megszálltam, a Pigalle volt – vibráló, hangos, színes. Minden utcasarok egy új történet. Az apró pékségek, a vintage boltok, a lüktető bárok… olyan, mintha egy francia film egyik jelenetében sétálnék éppen, Edith Piaf énekelne a háttérben, és valaki éppen most vallana szerelmet egy presszó előtt.
Lent a föld alatt – Párizs katakombái
Legutóbb a fények városában úgy döntöttem, lemerészkedem a sötétbe – a föld alá, a párizsi katakombák mélyére. Egy másik világ fogadott odalent: szűk járatok, ahol a város múltja egészen szó szerint a falakból néz vissza ránk. Koponyákból és csontokból kirakott oszlopok, minták között sétál az ember. Egyszerre hátborzongató és lenyűgöző élmény volt. Mintha Párizs egy titkos labirintusban mesélné el a történetét.
Rejtett bárok és titkos ajtók – a speakeasy világ
Ha valami igazán különleges élményre vágysz, irány egy speakeasy bár. Ezek a helyek az amerikai szesztilalom világát idézik, és sokszor egy pizzéria konyháján vagy egy kisbolt polca mögött bújnak meg. Párizs legizgalmasabb helyei ezek – titkosak, váratlanok, és nagyon, nagyon franciák.
Ha azt mondom, hogy Párizs örök szerelem, az nem túlzás. Mert ez a város nemcsak gyönyörű, hanem tud valamit, amit kevés hely: megállít egy pillanatra, és emlékeztet rá, hogy élni jó.
HÓBOR HELGA – Már megint utazom
hobor.helga@gmail.com
+36 30 271 3688