Ha van nap a magyar néphagyományban, amely egyszerre titokzatos, játékos és egy kicsit boszorkányos, akkor az bizony a Luca-nap. December 13-a nem csupán a karácsonyi készülődés egyik állomása, hanem egy olyan különleges átmenet, amikor – a hiedelem szerint – a természet, az emberek és még a jövő is könnyebben „megszólal”.
A régi időkben Luca napját a sötétséggel és a félelemmel is összekapcsolták, hiszen ez volt az év egyik legrövidebb nappala. Ugyanakkor éppen ezért vált a fény, a termékenység és a szerencse megidézésének napjává. Ilyenkor minden apró szokásnak jelentősége volt – és valljuk be, ezek ma is mosolyt csalnak az arcunkra.
Az egyik legismertebb hagyomány a Luca széke. Aki december 13-án kezdte el készíteni, és karácsonyig minden nap csak egy kicsit dolgozott rajta, az a hiedelem szerint szenteste megláthatta, ki a boszorkány a faluban. A recept egyszerű volt: sok türelem, néhány különböző fafajta – és rengeteg hit.
A fiatal lányok sem maradtak ki a varázslatból. Luca napján jóslásokkal próbálták kifürkészni, ki lesz a jövendőbelijük. Almát ettek, cédulákat húztak fiúnevekkel, vagy éppen ólomöntéssel lesték meg a jövőt. Nem számított, mennyire „működött” a jóslat – a nevetés és az izgatott várakozás garantált volt.
A háziasszonyok számára Luca napja inkább tiltásokkal járt: nem volt szabad fonni, varrni, sőt egyes vidékeken még söpörni sem, nehogy elűzzék a szerencsét a házból. Ellenben fokhagymával bőségesen lehetett bánni – ajtóra, ablakra, istállóra került, hogy távol tartsa a rosszat.
Ma már Luca napját inkább játékos hagyományként éljük meg, mégis van benne valami különleges. Egy pillanat, amikor megállhatunk, elmosolyodhatunk a régi babonákon, és talán mi is elgondolkodhatunk azon, mit hoz a következő év. Mert ki tudja? Lehet, hogy egy kis varázslat még ma is jól jön.