InfoPont Ajánló Magazin
Kult

4+1 példa a mesterséges intelligenciára,ami a filmekből valósággá vált

Számos, a maga idejében sci-finek tűnő, filmekben megálmodott technológia ma már a mindennapi életünk része, köszönhetően a mesterséges intelligenciának. És, hogy mire is gondolunk valójában, íme az összeállítás, ami mára már nem csak a filmekben létezik.

1. Robotika

Az Én, a robot főszereplőjének, Del Spooner nyomozónak a keze egy autóbalesetben sérül meg olyan súlyosan, hogy művégtagot kap. Egy kibernetikus program keretében nem csak valósághű kezet, hanem bordákat és tüdőt is beültetnek neki. Del Spooner magabiztosan lő és verekszik a protézissel, a hatás kedvéért pedig fenyegető, kék villámokat szór a keze, amellyel a betont is behorpasztja. A valóságban ma már olyan művégtagok is léteznek, amelyek képesek egyszerűbb mozdulatokra, szorításra és elengedésre, a kézfej forgatására, kézfogásra és szorításra is. Mesterséges intelligencia segítségével, ismétléses tanulással lehet megtanítani őket arra, hogy az agy által küldött parancsokat a test izommozgásaiból észlelve teljesítsék. Sőt, az Elon Muskhoz köthető OpenAI – Dactyl robotkeze maga tanulja meg és alkalmazza az emberihez nagyon hasonló mozgásformákat, akár még a Rubik-kockát is képes kirakni.

2. Önvezető autók

A Knight Riderben Michael Knight először a rádiót kereste KITT műszerfalán, amikor a mesterséges intelligencia megszólította: „Mit szeretnél hallani?”. Michael pánikba esett, de későbbiekben tanúi lehettünk a hangvezérelt működésnek, önvezetésnek, és akár az autó teljes átváltozásának is. A leginkább szívhez szóló szál mégis Michael és KITT barátsága, és az autó fejlődése az emberi érzelmek monitorozása terén.

A Knight Rider után több, mint harminc évvel ma már sok autó felismeri a közlekedési táblákat, autópályán képesek követni a sávot és tartani az optimális távolságot az előző autótól. A Tesla már elkezdte a teljes önvezetés tesztelését is, és bár az ötös szintű önvezetés ma még távoli cél, egyre több hétköznapi autó kezd hasonlítani ebből a szempontból
a Knight Industries Two Thousandre.

3. Robotpincérek

A Vissza a jövőbe 2. részében Marty McFly betér a kávézóba, hogy igyon egy Pepsit, amellyel egy robot szolgálja ki. A robotpincéreket ma már egyre több helyen alkalmazzák, ezen a téren Kína jár az élen. A robotok több feladatkört is ellátnak: egy részük üdvözlő személyzet, mások felszolgálnak vagy szórakoztatnak. A mesterséges intelligencia segítségével a robotok képesek az alapszintű kommunikációra, felveszik a rendelést, a számukra kialakított mágneses pályán vagy kerekeken tudnak haladni, és a fel is szolgálják az ételeket. Hollandiában már kifejezetten a társadalmi távolságtartásra használnak robotpincéreket a koronavírus miatt.

4. Okos otthon

Miután Joanna Eberhart elveszíti vezető pozícióját a tévécsatornájánál, családjával egy kisvárosba költözik. Stepfordban minden és mindenki tökéletes, így az új otthonuk is – intelligens házvezérléssel és robotkutyával. A stepfordi feleségek okosházai érintőképernyős biztonsági vezérlővel rendelkeznek, amely figyelmeztet, ha elfogyott a hűtőből a narancslé és még a lakók vizeletét is elemzi. Napjaink valóságának otthonait a mesterséges intelligencia sokrétűen támogathatja.

Az egyik legfontosabb alkalmazási terület a biztonság: az arcfelismerő algoritmusok megbízhatóan azonosítják a házba érkezőket, jelzik az idegenek jelenlétét. Elemzik a felhasználó alvási szokásait, ami alapján képesek beállítani az optimális hőmérsékletet, vagy javaslatot tesznek a pihenés hatékonyságának javítására.

+1 Virtuális társ

A nő (Her) című film főszereplője, Theodore új operációs rendszert telepít a számítógépére, amely a cselekmény előrehaladtával virtuális asszisztensből szerelme tárgyává válik. A filmben a rendszert megalkotó cég azzal reklámozza a terméket, hogy az nem csupán mesterséges intelligencia, hanem egy személyiség: Samantha, aki folyamatosan tanulva fejlődik. Másodpercek alatt értelmez és csoportosít e-maileket vagy olvas el egy könyvet, miközben a férfi érzéseihez, vágyaihoz is kiválóan alkalmazkodik. Hasonló „hölgyek” ma már sokunk telefonjában és otthonában megtalálhatók: Siri, Alexa, Cortana vagy a Google Asszisztens hívásokat kezdeményeznek, üzeneteket küldenek, megmondják a pontos időt, a hőmérsékletet, a naplemente időpontját vagy egy étel kalóriaszámát.

Előkép: Jason Leung a Unsplash-ről.


Olvass bele a magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

TáncosFilm Neked

Bala

Zenei menedzserek a minőségi koncertekért – formabontó kisfilmekkel kampányol a ZEME

Glück Viktória

Film Neked nőkről

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben