InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Virrasztások és furcsa álmok ihlették a Henri Gonzo és a Papírsárkányok debütáló dalát

Henri Gonzo a Fran Palermo dalszerző-frontembereként vált ismertté, emellett pedig évek óta szólóban is aktív. Különféle tematikájú, bensőséges hangulatú szólóestjei attól is olyan különlegesek, hogy a multiinstrumentalista dalszerző néha a legváratlanabb hangszerekkel kíséri magát. Most azonban egy új szintre lép: Henri Gonzo és a Papírsárkányok néven indítja útjára magyar nyelvű projektjét, ami a TV Hangyák című kislemezdallal debütál.

Henri saját bevallása szerint már jó ideje érlelte magában a gondolatot, hogy magyar nyelven kezdjen el dalokat szerezni, aztán a 2020-ban megjelent, Fonogram-díjat nyert harmadik Fran Palermo lemez befejezése után, a pandémiás időszakban, egy balatoni nyaraló teraszán fogalmazódott meg benne a Henri Gonzo és a Papírsárkányok nevű formáció ötlete.

“Több nyelven is beszélek, mégis egészen új terep volt számomra a magyar nyelvű szöveg – először versmegzenésítésekkel és dalszövegek fordításával próbálkoztam, majd szép lassan elkezdtem összeírni a kis jegyzeteimet, amikből végül a saját, magyar nyelvű dalszövegeim álltak össze.”

Ahogy a Fran Palermoval, úgy a Papírsárkányokkal is az egyedi hangokat keresi, ehhez pedig a klasszikus hangszerelés mellett több szokatlan, színpadon ritkán látott hangszert is használnak. A sokszínűséget vetíti előre a most megjelenő TV Hangyák című debütáló dal is, amit az utóbbi évek szürreális telei, az az otthonlét, virrasztások vagy épp furcsa álmok, de főképp az inszomnia ihletett.

“A dal egy későőszi vidéki házat fest le, amit köd és fák vesznek körül, az éjszaka árnyképei Tarkovszkij-féle üresség, mégis eseménydúsnak tűnő éjszaka, ami a reggelbe lép át, amikor ébred az erdő és az autó. Vannak, akik felébrednek, és van, aki olyankor alszik csak el.” – meséli a szám hátteréről Henri.

A TV Hangyák 2021 telén született, a felvételekhez pedig csatlakozott néhány zenész barátja is: Farkas Zazie zongorán, Issiaga Camara basszusgitáron, Gaál Dániel pedig csellón kíséri. A dal ugyan képet fest arról, milyen hangulatot várhatunk a jövőben, de a zenekar ígérete szerint a jövőben további furcsak hangszerelések és dinamikusabb dalok is várhatóak. A csapat első nagylemezét közösségi finanszírozással szeretné megjelentetni, itt tudjátok a projektet támogatni: https://fundrazr.com/01u4j0

Henri Gonzo és a Papírsárkányok – TV Hangyák:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Jótékonysági NFT kampánnyal egybekötve adja ki új albumát a Bohemian Betyars

Glück Viktória

A Fusio Group országos koncertsorozatra indul

Glück Viktória

Megjelent Szécsi Böbe első szólólemeze!

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben