InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

A Fusio Group országos koncertsorozatra indul

A zene gyerekkorom óta fontos része az életemnek, azon belül is leginkább a dobosok vannak fókuszban, ezért is ajánlom ebben a hónapban a hazai dobolás kimagasló alakját, Szendőfi Pétert és zenekarát.

Az idén 30 éves Fusio Group egy különleges jubileumi koncerttel, valamint egy új albummal jelentkezik. A zenekar 2022. április 24-én tartja 30 éves jubileumi, és lemezbemutató nagykoncertjét Budapesten, a Trafóban.

A sorban nyolcadik, XXX című albumuk ezen a koncerten debütál, majd ezt követően országos koncertsorozatra indulnak. A koncert sok meglepetést tartogat majd, semmiképp sem érdemes kihagyni e különleges és rendhagyó alkalmat.

A Fusio Group 1992-ben alakult, még Fusio Quartet néven, Szendőfi Péter és Studniczky László “Zsatyi” közös ötlete alapján. Saját zenét játszó zenekar, a zenekarvezető Szendőfi Péter szerzeményeivel, melyek stílusában a Fúziós Jazz műfajba sorolhatóak. 2005-ben Emerton-díjat kaptak “Az Év Jazz Együttese” címmel. Számtalan hazai koncertsorozatuk volt, valamint számos külföldi fesztiválon is részt vettek /Londonban, Németországban, Szlovákiában, Belgiumban/.

A zenekar eddig 7 albumot jelentetett meg:

Life Rhythm – 1994 /Bouevard & Pécuchet/
Attitudes – 1999 /Periferic Records/
Energy /live/ – 2003 /Periferic Records/
Stickman – 2007 /Tomtom Records/
Soul Food – 2010 /Tomtom Records/
Wanna Dance? – 2014 /Tomtom Records/
Step Away! – 2018 /Tomtom Records/

A 30 éves zenekar jubileumi albumán – ahogy a korábbi albumokon is – kizárólag új, saját szerzemények kerülnek felvételre. A zenekar alapvető zenei koncepciója mindig is a megújulás, a progresszív zenei gondolkodás volt. A jól megkomponált és hangszerelt fix téma részekkel ellenpontoznak az improvizációk, a teljesen kötetlen, spontán részek. A szerzeményekben olykor az elektronikus zenéből átvett effektek, loopok, samplerminták is szerepelnek. Nagyívű dinamikai skála jellemzi a szerzemények előadásmódját, ami az élőben, valamint az albumokon is jellemző a zenekarra.

A zenekar tagjai Magyarország élvonalbeli művészei:

Szendőfi Péter – dob
Elek István – szaxofon
Kormos János – gitár
Tálas Áron – billentyűs hangszerek
Szuna Péter – basszusgitár

A Fusio Group az eddigi 30 év alatt egy teljesen egyéni hangzásvilágot alakított ki, mely nemcsak a zeneszerző Szendőfi Péter saját zenei megújulásainak lenyomata. A zenekar tagjainak egyéni játékmódja is nagyban befolyásolja a sajátos hangzást.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

BORmedence – borok, ízek, élmények a Kárpát-medencéből

InfoPont

IKONO BUDAPESTEN

Glück Viktória

Különleges divatkampánnyal jelentkezik a Budapest Park

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben