Lázasan készülni az utazásra- szó szerint
A szülők általában olyan kifogással nem utaznak messzebbre gyermekeikkel, hogy mi lesz például, ha a gyerek beteg lesz. Nos, a kisgyerekek állandóan betegek, ha azt várjuk, hogy meggyógyuljanak legalább 6-7 évig a lakásból se tehetnénk ki a lábunkat. A nézőpontunk szerint a gyerekes élet szinte ugyanabban a ritmusban telik akkor is, ha itthon rostokolunk velük, és akkor is, ha külföldön kalandozunk. Ergo nem opció nem utazni, ha pont ovi vagy suli idő van (ki lehet kérni a gyerekeket az igazgatótól) és akkor sem, ha épp megbetegedett. (minimál házipatikával, a vitt, és a kint szerzett betegségek esetében pedig a helyi patikában beszerzett gyógyszerekkel mindenfajta kórság jól kezelhető)
Ugyan az ajánlott védőoltásokat majd minden esetben beadattuk magunknak és nekik is, és kötöttünk biztosítást, nincs utazás baleset vagy betegség nélkül, és ezek,- miután átvészeltük őket- elég hamar emlékekké és anekdotákká válnak. Ilyen például egy betegség elviselése, lábon kihordásának próbatétele idegen környezetben és főleg folyamatos helyváltoztatással.

A felnőtt és gyermekbetegség emlékképtárunkban az alábbiak szerepelnek: 39 fokos lázzal halchips evés egy vietnámi hajóállomás betonpadján fekve, hidegrázással vánszorgás a Majom-szigeten, égő szemgolyókkal erőtlenül fekvés a Nha Thrang-i szabadtéri fürdő kőmedencéiben, széntablettától feketét hányni egy a saigoni reptér felé tartó taxiból, majd egy reptéri szemetesbe, vírusfertőzés miatti alvás a nápolyi reptér autókölcsönzője előtt, majd később lázálmos éjszaka a sorrentói szálláson.
Súlyos hányinger a Phu Quoc-i reptéren hajnal egykor hátizsákokból épített ágyon fetrengve, 4 napos buszos mekongi túra gyomorvírus okozta folyamatos émelygéssel, napokig tartó megmagyarázhatatlan taknyosság Kuala Lumpurban, 3 napos borneoi snorkelezés friss garnéla okozta bakteriális ételmérgezéssel, ahol a szédülés fel sem tűnik a folyamatos vízen és csónakban levéstől. Ezek csak, amik eszembe jutnak perpillanat.
Nicaragua – 3 hét Közép-Amerika vadnyugatán

2024 januárjában hatan mentünk Nicaraguába, 3 felnőtt- három gyerek- köztük egy alig 4 éves. Egy hanyagul földön hagyott táskába nyúlás következtében 2 napon belül meg is volt az első kataklizmám: egy skorpiócsípés, amit a falusi patikában szerzett antihisztaminnal komplikáció mentesen tudtam átvészelni. 6 nap múlva barátnőm anyukája szenvedett lábfejtörést a szállásunk teraszán, így ő az út hátralevő részében lábszárközépig gipszbe és mankózásra kényszerült, de így is vittük magunkkal mindenhova, csak a Cerro Negro vulkán megmászásából maradt ki. Rá két napra pedig a gyerekek taknyoltak el a robogóval, úgyhogy behatóan tanulmányoztuk a helyi kórházak felszereltségét és az ápoló személyzet felkészültségét. Mély megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a várakozási idő igen kicsi volt, és az ellátás a turisták számára is ingyenes. Nicaragua a kevésbé ismert közép-amerikai országok közül való, államformáját tekintve diktatúra. A hétköznapi turista- hacsak nem bevallottan újságíró – semmit sem tapasztal
az elnyomásból, vagy a monitorozásból a helyiek bölcsen hallgatnak, vagy suttognak a kormány viselt dolgairól, a propagandáról és a gyülekezési tilalomról.
Nicaragua hatalmas tavai, vulkánjai mellett állatvilágának gazdagsága lélegzetelállító. Még sosem láttunk ennyi féle-fajta állatot ilyen közelségből annak előtte. Az ember december és március között elcsípheti a púpos hátú bálnák vonulását délről észak felé, és azt is, ahogy a tengeri teknősfajok kikelnek -a vadőrök által begyűjtött és homokos zsákokban háborítatlanul inkubált – tojásokból és a lelkes turisták segítségével a part felé evickélnek. Igazán felemelő és egyben megható élmény élőben megfigyelni a David Attenborough természetfilmjeiből jól ismert képkockákat!

A ligetes fás vidékeken találkozhatunk emellett az úton komótosan átmászó agámákkal, lombkoronákban megbúvó lajhárokkal, rikoltozó tukánokkal, megannyi ismeretlen hangokon éneklő madárfajjal és vidáman himbálózó majomfélékkel. A teraszon tarantulákkal, a szobákban egyéb kisebb-nagyobb pókokkal és gekkókkal köthetünk futó ismertséget és a kertben, valamint a nyári konyhákban randalírozó és nyargalászó fekete-fehér bűzborzok se mennek ritkaságszámba. Gyakori látvány emellett a falusi poros utakon gazdátlanul poroszkáló ló és szarvasmarha, a városokban még mindig elterjedt a ló vagy ökör vontatású szekéren vagy a szimpla lóháton-szőrmentén való közlekedés.
Harmadik világbéli országként nagy a szegénység, de az emberek láthatóan vidámak és nagyon kedvesek. A katolikus keresztény vallás mellett nagy tért hódítanak a baptisták, és úton-útfélen táncos – éneklős misékbe botlik az ember. A karibi színes házak és nagy teraszok állandó eleme a fonott hintaszék és a teraszon hűsölő család, valamint az autóból megfigyelhető, sokszor szemnek hihetetlen jelenetek.
Az országban nem hemzsegnek a turisták, az élet és az élmények megfizethetőek, a kávét a kávéültetvények kiváló alapanyaga ellenére csapnivalóan készítik a legtöbb helyen. Érthetetlen!
Akinek nem lett gyomoridege az olvasottaktól, mindenképp fontolja meg, hogy vesz egy nagy levegőt, egy kis és egy közepes méretű hátizsákot és hozzá tartozó repülőjegyeket, és nekivág élete nagy kalandjának a gyermekével. Ahogy mi szoktuk mondani egy-egy váratlan fordulatnál: Erre fogunk emlékezni 40 év múlva is! Úgy legyen!
Szerző: Kincses Andrea