InfoPont Ajánló Magazin
Utazó

Ünnepel a világ

Ismeritek a mondást: Ahány ház, annyi szokás. Igaz ez a karácsonyra is, hiszen a világ népei rendkívül sokszínűen ünneplik az év legfontosabb ünnepét. Nézzük is meg, hogy hogyan.

Anglia:
A gyerekek még időben levelet írnak a Mikulásnak, amit bedobnak a kandallóba, hogy az a kéményen át az Északi sarkvidékre repüljön. Ha először az ajándéklista kap lángra, akkor újra kell írni. Karácsonyi különlegesség a mazsolás puding, amelybe kis ajándékot is szoktak rejteni. Megtalálójának állítólag szerencséje lesz. Anglia divatot is teremtett, itt kezdtek el először karácsonykor fagyöngyöt függeszteni az ajtó fölé.

Amerika:
Ahány etnikum van Amerikában, annyi féle módon ünneplik a karácsonyt. De azért vannak közös szokások is, például egész decemberben énekelve járnak házról házra a gyerekek, és mindenütt ünnepi módon vendégelik vagy ajándékozzák meg őket. A házakban színes kis égőkkel megvilágított karácsonyfa áll. Az ajándékot úgy kapják a gyerekek, hogy harisnyájukat vagy cipőjüket tölti meg reggelre a Télapó.

Ausztria:
Mikulás december 6.-án ajándékozza meg a jó gyerekeket dióval, almával, édességgel. December 24.-én pedig gyermek Jézus hozza az ajándékot és a karácsonyfát. A gyerekek izgatottan várják, hogy megszólaljon a csengettyű, csak ez után léphetnek gyertyákkal, díszekkel és édességekkel feldíszített karácsonyfát rejtő szobába.

Ausztrália:
Mikulás szánját 8 fehér kenguru húzza. A karácsonyi vacsorát a szabadban fogyasztják, majd lemennek
a tengerpartra vagy krikettet játszanak.

Franciaország:
Kisebb gyerekek kikészítik cipőjüket a tűzhely közelébe, hogy a karácsony estéjén a Mikulás beletegye az ajándékokat. Nagyobbak a felnőttekkel elmennek az éjféli misére, és onnan hazatérve az ünnepi asztalhoz ülnek.

Németország:
A németek karácsonykor nagyon feldíszítik a házat. Az ablakokba fakeretre erősített színes gyertyaégőket vagy színes képeket szerelnek, melyek nagyon szépen mutatnak a téli éjszakában. Lakások többségében megtalálható a betlehem is. A gyerekek a karácsonyi ajándéklistát rajzokkal díszítik és éjszakára az ablakpárkányra helyezik. Tetejére cukor nehezéket tesznek, hogy a Mikulás biztos megtalálja.

Norvégia:
Karácsonykor csészényi zabkását hagynak a pajtában, így akarják a rossz szellemeket távol tartani a háztól. A feldíszített fenyőfát a családok, kéz a kézben körültáncolják, miközben karácsonyi dalokat énekelnek.

Svédország:
Karácsony reggelén templomok égő gyertyákkal várják a híveket. Az ünnepi menü: hering és barna bab. Jó gyerekeknek a Mikulás, Jultomtem, egy manó segítségé-vel osztja szét az ajándékot.

Új-Zéland:
A karácsony náluk a nyár közepére esik, ezért ilyenkor a többség piknikezik a szabadban vagy a tengerpart-
ra megy. Általában hideg sonkát és jégbe hűtött sört fogyasztanak.

Az igazi Télapó (Joulu Pukki) Finnországban, Roveniemi városában él. Saját irodájában válogatja szét a világ minden tájáról érkező leveleket. A tradíció szerint minden házhoz bekopog, és belépve hangosan kérdezi meg, hogy “Lakik itt jó gyerek?” Ezek után adja át az ajándékokat. A mikulás érkezése előtt a finnek szaunáznak, karácsony napján templomba és elhunyt szerettük sírjához mennek, hogy gyertyát gyújtsanak az emlékükre. Szokás még, hogy december 24-én délben, a régi fővárosban egy különleges ünnepség keretében kihirdetik a „karácsonyi béke” időszakát (joulurauha), amely húsz napig tart.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Advent Bazilika: november 18-án nyit Európa legjobb karácsonyi vására

Glück Viktória

FORRÓ TATRATEA KOKTÉLOK AZ ÉVVÉGI ÜNNEPLÉSHEZ

Bala

Fővárosi séták színes palettájáról válassz karácsonyi ajándékutalványt!

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben