InfoPont Ajánló Magazin
Kult

Újdonságokkal indul az évad a Pintér Béla és Társulatánál

Huszonegyedik évadát kezdi meg szeptember 1-én a Pintér Béla és Társulata. A Társulat a 2019/2020-as évadot több változással és újdonsággal indítja, decemberben pedig új bemutatóra készül. 

 

A Pintér Béla és Társulata repertoárja az új színházi évadban a következőképp alakul: 

A januárban bemutatott Jubileumi Beszélgetések továbbra is a Fészek Művészklubban kerül színre.
A tavaszi tesztüzem után a most kezdődő évadban havi hat alkalommal lesznek láthatóak a társulat legsikeresebb előadásai az UP Újpesti Rendezvénytérben. A társulat nem titkolt célja, hogy a tao-rendszer megszűnése miatt kieső bevételt az eladható jegyek számának növelésével kívánja pótolni. Az UP 462 kényelmes, karfás ülőhelyet kínáló színházterme ideális helyszínnek bizonyult a Pintér Béla és Társulata előadásainak, így azok a nézők, akik korábban nem tudtak jegyet vásárolni, most egyszerűen, hosszú várólista nélkül is jegyhez juthatnak. Az UP-ban lesz látható A Soha Vissza Nem Térő, a Parasztopera, a Tündöklő Középszer, a Fácántánc, a Szutyok, A Sehova Kapuja, a Kaisers TV, Ungarn, a Kórház-Bakony, valamint itt kerül sor a decemberi új bemutatóra is. A szeptemberi és októberi előadásokra még kaphatók jegyek. 

A Szkéné Színházban továbbra is repertoáron lesz A Sütemények Királynője, az Árva Csillag, a Szívszakadtig, A 42. hét, A Démon Gyermekei, az Anyám Orra, a Titkaink és Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög.
A Katona József Színházzal készült közös előadás, az Ascher Tamás Háromszéken továbbra is műsoron marad, valamint Rezes Judit visszatérésével újra látható lesz Pintér Béla első társulaton kívüli rendezése, A bajnok is. 

Fotó: Dusa Gábor

Az idei évad új bemutatójára decemberben kerül sor. Az Anya Szeme Fénye című operaelőadásban a társulat állandó közreműködői – Thuróczy Szabolcs, Roszik Hella, Fodor Annamária, Stefanovics Angéla, Kéménczy Antal – mellett vendégművészként színpadra lép a Katona József Színház két kiválósága, Nagy Ervin és Jordán Adél, valamint a független színházi szféra izgalmas alakja, Jankovics Péter. Nagy Ervin az Anyám Orra és A bajnok című előadásokban, Jordán Adél A bajnok és az Ascher Tamás Háromszéken című előadásokban már dolgozott együtt Pintér Bélával – utóbbi alakításáért a színésznőnek A legjobb női mellékszereplő díját ítélte a Színikritikusok Céhe.

Fotó: Horváth Judit

A bemutatót követően januárban Pintér Béla az Egyesült Államokba utazik, hogy a baltimore-i Peabody Opera meghívásának eleget téve megrendezze A bajnok angol nyelvű változatát a helyi társulat közreműködésével, melynek szereplőválogatására augusztus utolsó heteiben került sor. 

A Pintér Béla és Társulatához a 2019/2020-as évadban társulati tagként csatlakozik Fodor Annamária színésznő, akit a nézők többek között a Thália Színházból, a Munkaügyek című televíziós sorozatból és a Mozsár Műhely Kortalan kortárs című szépirodalmi performansz-sorozatából ismerhetnek. A szeptemberben műsorra kerülő Tündöklő Középszerben a színésznő Madár szerepét veszi át, az évadban a későbbiekben látható lesz még az Anyám Orra, Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című előadásokban, valamint az Anya Szeme Fénye című új bemutatóban.

Több produkcióban is fellép az évadban Zayzon Zsolt. A színészt szeptemberben a társulat egyik leghíresebb előadásában, a több mint 300 alkalommal játszott Parasztoperában Az idegen szerepében láthatják először a nézők az UP Újpesti Rendezvénytérben, a  későbbiekben pedig a Kaisers TV, Ungarn című előadásban is találkozhatunk vele.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György osztályában zenés színész szakon frissen végzett Fáncsik Roland a Tündöklő Középszerben lép először színpadra Bölény szerepében, majd a Kórház-Bakony, a Kaisers TV, Ungarn és a Fácántánc című produkciókban is látható lesz. Dengyel Iván, a Vígszínház színművésze is szerepátvételre készül a Kórház-Bakonyban, valamint a Fácántánc című előadásban Csákányi Eszter szerepét Roszik Hella veszi át. 

Fotó: Dusa Gábor

Az őszi előadásokra online (http://pbest.jegy.hu), a Szkéné Színházban, az UP Újpesti Rendezvénytérben, valamint szeptember 7-én, szombaton a Pozsonyi Pikniken is vásárolhatók még jegyek.

Bővebb információ: www.pbest.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Brasch Bence Bálna című kortárs komédiáját szeptember 17-én mutatják be az Átriumban

Glück Viktória

Tizenhat ország tehetségei mutatkoztak be a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertjén

InfoPont

Vasárnapi Koldusopera a TRIP-hajón

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben