Rengeteg változást hozott a 2020-as év és ezek a változások hatással vannak magánéletünkre is. Ha csak az elmúlt hónapokra, a korlátozásokra, karanténra, bezártságra gondolunk, ezek mind-mind fontosak lehettek a tekintetben, hogy újraértelmezzük, hogyan is szeretnénk a jövőben alakítani életünket, és benne magánéletünket.
Az egyedülállóknak különösen nehéz lehetett ez az időszak, sokan talán csak most gondolták át igazán, miben tudnak engedni, változtatni annak érdekében, hogy társra találjanak, s hogy esélyük legyen egy boldog párkapcsolatra. A helyzet az, hogy túl ilyen-olyan tapasztalatokon, néhány balul sikerült párkapcsolaton bizony nem elegendő várni a nagy Ő-t, tenni is kell annak érdekében, hogy a különböző életutak keresztezhessék egymást.
Rengeteg internetes felület, weboldal, s különböző applikációk állnak rendelkezésre, melyek platformot, fórumot biztosítanak az ismerkedésre. És persze létezik olyan szolgáltatás is, mely ennél sokkal-sokkal személyesebb, s ki tudja küszöbölni azokat a buktatókat, melyeket a személytelen online ismerkedés magában rejt. Hiszen jól tudjuk, mennyi mindent elbír az internet, ráadásul a különféle valóságtartalmú profilok, az eltérő motivációk között nehéz szűrni, és megfelelő társat találni.
Persze nem lehetetlen, de egy olyan személyre szabott rendszerben, melyre pár héttel ezelőtt a netet böngészve egész véletlenül bukkantam, talán a társkeresés is hatékonyabban és célzottabban működhet.
Kávézz együtt Nórával! Ha intelligens, csinos, igényes, kulturált és megbízható nővel ismerkednél… Valahogy így kezdődött a hirdetés, mely felkeltette érdeklődésem, mert első ránézésre egészen más módon közelített a témához, mint az internetes társkeresők zöme.
Kíváncsiságomnak köszönhetően aztán hamarosan már a Duals Társkereső tulajdonosával, Bánitzky Katával beszélgettem, aki társkeresés specialista és párkapcsolati mediátor. Rögtön a beszélgetésünk legelején egyetértettünk abban, hogy miközben óriási igény van a társkereső szolgáltatások iránt, mégis egyre nehezebb az ismerkedés, a férfiak és nők az elvárások rengetegében valahogy mintha elmennének egymás mellett.
Kata a személyes találkozások erejében hisz és a klasszikus forgatókönyvben, amikor a férfi hív el egy nőt randevúzni és nem fordítva történik – irodája is ezt a szellemiséget képviseli, ötvözve az online ismerkedés előnyeivel. Személyesen ismeri klienseit, ez alapján ajánl megfelelő randevúpartnert az iroda egyébként online társkereső felületén.
Az elmúlt több, mint 10 évben rengetegen fordultak meg a Duals-nál, így igazán sok tapasztalata van a nők és a férfiak társkeresőként való működéséről, elvárásairól, ismerkedési szokásairól. Ezek a tapasztalatok bőven kitesznek egy könyvet, kolléganőjével írtak is hát egyet, Társra vágyom, hol találom? – Ismerd meg a társkeresés kulisszatitkait! címmel, mely Prof. Dr.Bagdy Emőke ajánlásával jelent meg.
„Az elmúlt években volt szerencsém szinte minden oldalról, minden szinten megtapasztalni, mennyi buktatót, kudarcot, vagy éppen örömet és boldogságot rejt, ha valaki arra vállalkozik, hogy tudatos lépéseket tesz annak érdekében, hogy megtalálja párját és azt a fajta harmonikus párkapcsolatot, melyre mindig is vágyott. Nap, mint nap tapasztalom, mennyire más módon közelít a témához a nő és másként a férfi. Persze egyiküknek sincs fogalma arról, hogy a különböző látásmódok mennyiben képesek befolyásolni, akár egy első randevú kimenetelét is. Munkám során fantasztikus embereket ismertem meg. Történeteik mind-mind egyediek, érdekesek és tanulságosak is. Ha elolvasod a könyvünket, amellett, hogy átfogó képet kapsz arról, mi minden működik a háttérben, miközben ismerkedsz, kissé talán elnézőbb leszel majd magaddal és másokkal szemben is.”
Bánitzky Kata
Bővebb információk a könyvről és a Duals Társkeresőről:
www.duals-tarskereses.hu
További érdekes cikkekért lapozz bele magazinunkba: