Utazó
Tamás, a fürdők titkainak tudója
  • 2020. február 3.

Kassay Tamás a Spabook-on kezdte el utazós-fürdőzős blogját, amelyből mára az egyik legérdekesebb, vizekkel összekapcsolható utazási magazin lett. A weboldalon mindent megtalálhatunk, amely aktuálisan hasznos lehet utazásaink során és még a pénztárcánkra is kedvezően hat. Tamás közben a facebook segítségével egy olyan közösséget is felépített, akikkel belföldi fürdőtúrákon vesznek részt és a látogatók a fürdők titkos világába is betekintést nyerhetnek.

Már rengeteg követőd van a facebookon és túráidra is nagy az érdeklődés. Hogyan indult a fürdős közösségi életed?
Nagyon szeretek minden kikapcsolódást, ami vízhez kötődik. Egyetemista korom óta nagy álmom volt egy bizonyos szingapúri luxusfürdőbe eljutni, és mikor sikerült, utána egyre többet foglalkoztatott a dolog, hogy megosszam másokkal ezeket az élményeket. Legelőször meghirdettem egy fürdőtúrát a Palatinus fürdőbe,
ahol a legnagyobb sikert az aratta, hogy megismerhettük a hullámmedence hullámkeltő gépének rejtélyes működését, be is sétálhattunk a monstrum szerkezetbe, ami normál esetben víz alatt szokott lenni.

Vannak visszatérők és állandó résztvevők, egyre több olyan van, aki lelkesen mindig itt van veled. Mi a titka a nagy érdeklődésnek az általad szerevezett fürdőtúrákon?
Valami plusz kellett a wellness és fürdőzés rajongóinak. Ha velem jönnek, mindig valami újat fedeznek fel. A Palatinus vagy a Dagály esetében például, a legtöbb ember a nyári strandot ismeri, de télen is üzemel a wellness. Nagyjából 80-100 fővel bemegyünk egy-egy fürdőbe, esti vagy nappali fürdőzésre, ebből születnek különböző írott és videós beszámolók, az eseményről pedig nagy portálok is hírt adnak, így a helyszín is bekerül a köztudatba. Mindig stimulálom a közönséget, hogy újra és újra ott legyen, és mindig a budapesti gyógyfürdők valamelyikét válasszák, ne pedig másikat. Volt olyan, hogy zártkörben mentünk zárás után mondjuk 8-10-ig, 11-ig a 90 fővel, így senki nem zavar minket, nincs tömeg, ez egy kicsit exkluzívabb élmény. A Gellért fürdőben nyitvatartás alatt mentünk, de bemehettünk a nagyközönség elől elzárt területekre, kaptunk egy egyórás túrát is, majd fürdőztünk. Legközelebb a Széchenyi- fürdőben fogjuk február 9-én megnézni a gépházat. A kedvenc szauna mesternőm tart majd nekünk egy szaunafelöntést is. A részvétellel így sokkal több élményt kap a látogató, mint az átlagos belépővel. A fürdős programok során a Budapest Gyógyfürdői Zrt.munkatársaival kiváló együttműködés alakult ki, hálás vagyok a nyitottságukért és a professzionális munkájukért.

Ha a célt és a missziódat kellene megfogalmazni, mi lenne az?
A cél: a fürdőzni és utazni szerető közösséggel körbejárni a magyar fürdőket és megismerni a történetüket, bekukkantva a kulisszák mögé. Misszióm a fürdőkultúra terjesztése a fiatalok körében és a tudatosság növelése a minőségi utazásban. A közösség építése mellet vendégélmény tanácsadóként szeretném segíteni a hazai szálláshelyeket, fürdőket a jobb eredmények elérésében.

 

www.spabook.hu
Facebook/spabook