Szükségem volt valami könnyed, kreatív és vidám munkára – Beszélgetés Léderer Anitával

Képzelj el egy nőt, akinek vidáman csillogó szemében ott látod a tüzet, a tenni akarást, a duzzadó energiát, az állandó mozgást és teremtést. Anita az a nő, aki zseniálisan ötvözi a szigorú, már-már „kocka” jogász énjét a könnyed, kreatív, játékos énjével és csodálatos képekben meg is tudja fogalmazni azt, amihez mi még csak keressük a szavakat. És teszi mindezeket nem csak a saját, hanem mások legnagyobb örömére.

Jogászként honnan jött az ötlet, hogy fényképezéssel is foglalkozz?
A jogász munkát nagyon szeretem, de úgy éreztem, hogy szükség van mellette valami könnyed, kreatív és vidám munkára is, ami a női energiáimat is engedi megélni. Csak úgy érzem az egyensúlyt az életemben, ha mindkét munkát végezhetem egymás mellett.

Milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy „tökéletes” kép készüljön?
Szerintem az, hogyha az ember megtanulja a fotózással összefüggő terminológiát, fogalmakat, elméletet, majd
a technikákat, trükköket és kompozíciókat, az még egyáltalán nem elég ehhez. A tapasztalatom az, hogy a tökéletes kép akkor születik meg, ha teljes egészében visszaadja a fotóalanyt. Ami pedig csak akkor történhet meg, ha annyira rá tudok érezni a másik személyiségére, hogy meg tudom vele találni a hangot, és annyira el tudom lazítani, hogy teljesen önmagát adja. Amennyiben ez megtörténik, akkor nem egy visszafogott, „boldog szobrot” fényképezek, hanem a fotóalanyom lelkét fogom meg és mutatom meg a képen. Ekkor lesz meg az a felszabadult eredmény, az a fénykép, amire sok év múlva visszanézve is úgy érzi, hogy „ez vagyok igazán én”, és ennél tökéletesebbet nem tudok elképzelni.

Van kedvenc témád, amit kifejezetten szeretsz?
Nincs kedvenc, mert mindegyiket más miatt szeretem. Lassan egy évtizede vagyok fotós, ezalatt az idő alatt rengeteg esküvőt, családot, babát, női és férfi portrét, céges fotózást, termékfotózást, rendezvényt, ingatlant, autót, színházi darabot, táncprodukciót, csapatépítő játékot, stb. fotóztam, mindegyiket más miatt szeretem, mindegyikben benne van szívem-lelkem. Minél többféle témát fényképezek, annál többféle élmény ér. Egy nagy álmom van viszont, egy kedvenc „tervem”: nagyon vágyom visszatérni az analóg, illetve archaikus fotótechnikákhoz is a digitális mellett.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
A „Sokszínű fotózás” elnevezésű, toleranciát hirdető fotósorozatom az, amire a legbüszkébb vagyok. A gyerekeken keresztül tudtam bemutatni az elfogadás szükségességét és azt, hogy minden gyerek, ember egyenlő és csodálatos, és nem megengedhető bármiféle különbségtétel és kirekesztés. A Madison fotóstúdióban, Óbudán jelenleg is ki vannak állítva ezek a képeim és így remélem, hogy nagyon sok emberhez tud eljutni ez az üzenet.