InfoPont Ajánló Magazin
Kult

Szinkronünnep és Díjátadó Gála 2021

A SzíDosz-Szinkron Alapszervezet (SziA) a három hónapon át tartó Szinkronszemle 2021 záróeseményeként, idén újra élőben rendezhette meg a Szinkronünnep és Díjátadó Gálát, amelyre 2021. szeptember 5-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban került sor.

A Szinkronszemle részeként szakmai- és közönségszavazásra is sor került. A szakmai díjakról egy, a SziA által felkért zsűri – Aprics László, Bánsági Ildikó, Márkus Tamás, Novák Péter, Réz András, Takácsy Gizella – és a szakmában dolgozó alkotók, szakemberek két lépcsőben döntöttek. A díjazottak teljes listája a dokumentum végén olvasható.

A szinkronmunka alapján az év filmje mind a szakma, mind a közönség szerint a Női részek lett. A sorozatok közül a szakma az Easttowni rejtélyeket, a közönség A nagy pénzrablást tartotta a legjobbnak. A legjobb film szakmai díját Pogány Judit, a sorozatét Tóth Enikő és Stohl András adta át.

Az Easttowni rejtélyek további két szakmai díjat is besepert: A legjobb női főszereplő díját Kate Winslet hangjaként Pálfi Kata vehette át az előző évi díjazottól, Nagy-Német Borbálától. A sorozat egészén végzett munkájáért Szalay Csongor a legjobb szinkronrendezőnek járó díjat kapta. A díj átadói Orosz Ildikó és Nikodém Zsigmond szinkronrendezők voltak.

A Richard Jewell balladája című film két szakmai jelölést váltott díjra: A címszereplő (Paul Walter Hauser) megszólaltatójaként Elek Ferenc kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, amit Rátóti Zoltán adott át. A hangját a főhős ügyvédjének (Sam Rockwell) kölcsönző Rajkai Zoltán pedig a legjobb férfi mellékszereplő lett.

Ugyancsak szakmai elismerésben részesült Peller Anna, aki A csodálatos Mrs. Maiselben nyújtott alakításáért (Alex Borstein hangja) a legjobb női mellékszereplő díját kapta. A legjobb gyerekszereplő Maszlag Bálint, a legjobb csoportos szereplő pedig Mohácsi Nóra lett.

Természetesen a közönség is megszavazta a legjobb női és férfi szinkronhangokat is: Csifó Dorina és Epres Attila vehették át ezeket a díjakat.

A gálán összesen hét életműdíj került átadásra. Többek között Kovács Nóra, színésznő és Lőte Attila, színész vehette át azt az elismerést, amelyet az elmúlt évtizedekben a szinkronizálás területén maradandót alkotó művészeknek és szakembereknek ítéltek oda. A szinkronszakmában dolgozó szakemberek külön posztumusz életműdíjjal emlékeztek meg Németh Piroska gyártásvezető munkásságáról. Az életműdíjakat Mihályi Győző, színművész, a SzíDosz elnöke és Tomasevics Zorka, szinkronrendező adták át

Szintén a rendezvény alkalmával hirdették ki a Selmeczi Roland Tálentum Díj legújabb nyerteseit is. Selmeczi Roland Tálentum Díjra a magyarországi tévé- és mozifilm forgalmazók jelölnek azon negyven év alatti színésznők és színészek közül, akik kiemelkedő tehetséggel szinkronizáltak az elmúlt évben. Az idei év díjazottjai: Szilágyi Csenge és Varga Rókus.

Mivel az elmúlt évben a járvány miatt nem volt mód személyesen találkozni, ezért a karanténidőszak alatt megrendezett Online Farsangi Szinkronszemle korábban már kihirdetett díjait is ezen az estén vehették kézbe a nyertesek.

A gálán végig jó hangulat uralkodott, igazi örömünnep volt minden díj és minden találkozás. A sok nevetés mellet a köszönet és hála jellemezte leginkább az estet, a SziA elnöke, Rajkai Zoltán is ezek fontosságát hangsúlyozta beszédében. 

A műsor első részében a 2020-as, a másodikban az idei díjak kerültek átadásra. A díjesőt néhány ponton a szinkronizáláshoz kapcsolódó rövid műsorszámok szakították meg, így többek között azt is megtudhattuk, hogy kollégák előtt szerepelni még a legrutinosabb művészek számára is extra izgalommal jár. A gálán külön kisfilmmel, szinkronhangok felidézésével és egy Szabó Máté által előadott dallal megemlékeztek az elmúlt két évben elhunyt kollégákról is.

Az esemény szervezője és védnöke a SzíDoSz-Szinkron Alapszervezet.

Az esemény támogatói: EMMI, NFI, EJI, MMA

A 2021. évi díjazottak teljes listája:

Az év szinkronizált filmje: Női részek

Az év szinkronizált sorozata: Easttowni rejtélyek

Az év női főszereplője: Pálfi Kata

Az év férfi főszereplője: Elek Ferenc

Az év női mellékszereplője: Peller Anna

Az év férfi mellékszereplője: Rajkai Zoltán

Az év gyerekszereplője: Maszlag Bálint

Az év csoportos szereplője: Mohácsi Nóra

Az év szinkronrendezője: Szalay Csongor

Az év szinkrondramaturgja: Szojka László

Az év gyártásvezetője: Bogdán Anikó

Az év vágója: Kajdácsi Brigitta

Az év hangmérnöke: Tóth Péter Ákos

Az év szinkronsúdiója: Mafilm Audio

Életműdíjasok:

Színésznő: Kovács Nóra

Színész: Lőte Attila

Rendező: Vajda István

Gyártásvezető: Németh Piroska (posztumusz)

Dramaturg: Szeredás András

Vágó: Katona Edit

Hangmérnök: Balogh Mihály

Közönségdíjak:

Az év szinkronizált filmje: Női részek

Az év szinkronizál sorozata: A nagy pénzrablás

Az év női szinkronhangja: Csifó Dorina

Az év férfi szinkronhangja: Epres Attila

Selmeczi Roland Tálentum Díjban Szilágyi Csenge és Varga Rókus részesült.

Fotó: Gordon Eszter, Huszár Dávid (HUD)

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben