InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomSzórakozó

Rekord részvétellel indul a hatodik Dunai Regatta

A tavalyi rekordot is meghaladó, több mint ezer nevezés érkezett 22 felsőoktatási intézményből, a Műegyetem rakparton május 5-én sorra kerülő Dunai Regatta V4 Races sport- és kulturális fesztivál versenyszámaira. A szervezők közel 30 ezer látogatóra számítanak a rendezvényen.
Facebook-esemény: https://bit.ly/2HDsChc
Hatodik alkalommal rendezi meg az Antall József Tudásközpont (AJTK) a Dunai Regattát, a legnagyobb, egyetemek közti sport- és kulturális fesztivált, a 2018-as fesztiválszezon nulladik napjaként május 5-én. A rendezvény sportversenyeire a tavalyit is meghaladó, rekord számú jelentkezés érkezett, közel 1000 versenyző nevezett a résztvevő 4 külföldi és 18 magyar egyetemről. Az ingyenes fesztivál kiemelt célja, hogy népszerűsítse a fiatalok körében az egészséges életmódot, illetve a sportok szeretetét, pozitívan járuljon hozzá Budapest és Magyarország imázsához, valamint felhívja a figyelmet a Duna sokszínű használatára. A V4-es magyar elnökség hivatalos programjaként az esemény erősíteni kívánja a régióban élő fiatalok közötti kapcsolatokat is – a Regatta vízi versenyein idén lengyelországi, csehországi és szlovákiai felsőoktatási intézmények is megmérettetik magukat.
A Dunai Regatta V4 Races sárkányhajóversenyén ebben az évben két futamban indul az összesen 19 egyetemi csapat, így ebben a versenyszámban két bajnokot is avatnak. Az evezős nyolcas versenyben az elmúlt évekhez hasonlóan profi versenyzők mérik össze tudásukat, itt hat hazai csapat két külföldi (lengyel és cseh) legénységgel küzd meg a bajnoki címért.
„Az elmúlt hat évben a Dunai Regattán résztvevő egyetemek száma több mint háromszorosára nőtt, emellett egyre több, a vízi futamokon kívüli sport- és kulturális program is várja az érdeklődőket. A fesztivál életre keltésével nem kisebb célt határoztunk meg, mint hogy a dunai versenyeken keresztül hívjuk fel a figyelmet a folyó közösségépítő szerepére, a Duna sokszínű használatára. Az egyetemi sportversenynek indult Regatta mára valódi sportfesztivállá, a fesztiválszezon legelső állomásává fejlődött, amire közel 30 ezer látogatót várunk május 5-én” – mondta Gorácz Anikó, a Dunai Regattát szervező AJTK Arculat és kommunikáció irodájának vezetője.
A fesztivál látogatói a vízi versenyeken kívül számos egyéb, extrém és látványsportágakkal is találkozhatnak, mint a strandröplabda, a látványos cheerleading és fun stunting, a cross challenge, streetball vagy falmászás. A fesztiválon emellett sor kerül a „legizmosabb egyetemek” versenyére, az Országos Egyetemi Sörpong Bajnokságra, a 16 legjobb hazai sportolót felvonultató freestyle foci világbajnoki selejtezőre, valamint a hazai legjobb 20 férfi és 10 női street workout versenyző is összeméri tudását, egy vb-selejtező keretén belül, továbbá e-sport sátor is várja a vendégeket. A fesztiválhangulathoz neves zenekarok is hozzájárulnak, köztük a Cloud9+, a Kelemen Kabátban, a Follow the Flow, az Ivan & The Parazol, a Patikadomb, a Soul Surge, a Saverne, a Drop The Cheese, valamint Bakaszabi és Peter Jabin is fellép az eseményen. A fesztiválon Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő is előadást tart Geopolitikai Regatta címmel.
„A Dunai Regatta V4 Races a fiatalok szemszögéből valódi emocionális töltettel rendelkező esemény. A műfaj személyesen megélhető jellege miatt ezért elsősorban rájuk számítunk, nemcsak a versenyek, de a kulturális programok során is. A sport egyetemes, mindenki számára azonos szabályrendszert kínáló közeg, az egyedülálló közösségi élmény lehetősége. A V4-es országok számára a Dunai Regatta V4 Races emellett olyan közös platformot is jelent, amely kiemelt szerepet tölt be nemzeti öntudatunk és egymáshoz tartozásunk erősítésében” – mondta Deutsch-Für Ágnes, a Magyar Turisztikai Ügynökség kulturális igazgatója.
Résztvevő egyetemek:
– Állatorvostudományi Egyetem
– Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem
– Budapesti Corvinus Egyetem
– CEU Közép-európai Egyetem
– Budapesti Gazdasági Egyetem
– Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem
– Eötvös Loránd Tudományegyetem
– Nemzeti Közszolgálati Egyetem
– Óbudai Egyetem
– Semmelweis Egyetem
– Testnevelési Egyetem
– Debreceni Egyetem
– Pázmány Péter Katolikus Egyetem
– Pécsi Tudományegyetem
– Széchenyi István Egyetem, Győr
– Szegedi Tudományegyetem
– Szent István Egyetem
– Pannon Egyetem, Veszprém
– Lengyelország, Bydgoszcz-i Egyetem
– Lengyelország, Jagello Egyetem
– Pardubice-i Egyetem
– Szlovákia, Selye János Egyetem, Komárno
A Regatta számokban: 
– 400 sárkányhajós
– 72 evezős
– 70 strandröpladbás
– 40 cross fit résztvevő
– 30 Street Workout versenyző
– 16 freestyle focista
– 150 cheerleader
– 18 hazai egyetem
– 4 V4-es egyetem
– 5 vízi futam
–  13 sportág
– 40 rakparti program
– 11 zenei fellépő
Programok:
egyetemek közötti strandröplabda-bajnokság, cheerleading és fun stunting bemutató, cross challenge-bajnokság, országos egyetemi beerpong bajnokság, B33 streetball-verseny, freestyle foci világbajnoki selejtező, street workout világbajnoki selejtező, falmászás, a Sound of the University tehetségkutató döntője, e-sport sátor, minigames, a legizmosabb egyetemek versenye, Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Geopolitikai Regatta című előadása.
Fellépők:
Cloud9+, Kelemen Kabátban, Follow The Flow, Soul Surge, Ivan & The Parazol, Saverne, Drop The Cheese, Bakaszabi és Peter Jabin, Patikadomb.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Please wait while flipbook is loading. For more related info, FAQs and issues please refer to DearFlip WordPress Flipbook Plugin Help documentation.

Ez is érdekelhet:

A harmónia és az egyszerűség fesztiválja: SimpliCity 2018

InfoPont

5 szuper program nőnapra – csak válassz egyet!

InfoPont

MÁJUSI MAGAZIN

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben