InfoPont Ajánló Magazin
Szórakozó

Peet Project – interjú

A Peet Project Magyarország egyik feltörekvő zenekara, zenéjük főleg pop, funky és jazz elemek ötvözéséből születik. Az amerikai rádiók jóvoltából már a tengerentúlon is ismertek és az augusztus 1-3. közötti Paloznaki Jazzpiknik himnuszának megírására is őket kérték fel.

A weboldalatokra lépve az fogadja a látogatót, hogy Pop-funk-jazz from the bad boys of Budapest.  Miért vagytok ti rossz fiúk? A 2017-es díjnyertes album miatt vagy már annak a névnek is volt valami apropója?
Egyszer egy amerikai koncertsorozatunk egyik fellépésén így konferált fel bennünket a műsorvezető és azóta ez rajtunk ragadt, így szólít minket az amerikai közönség. Ez inspirált bennünket arra, hogy az ötödik stúdióalbumunknak is ezt a címet adjuk. Ami valóban igaz, az egyik legnagyobb büszkeségünk, hogy 2017-ben ezt választotta a legendás amerikai Jazztrax hálózat az év albumának.

A fellelhető forrásokból az derül ki, hogy 2008-ban alakultatok. Hol és milyen körülmények között ismertétek meg egymást?
A zenekar gyökerei Székesfehérvár köré fonódnak. Itt ismertük meg egymást akkori szerzőtársammal, Lőrincz Ádámmal, akivel egy gimnáziumba jártunk. Már az iskolai évek alatt alkottunk közösen a pop-funk-jazz műfajában, akkor még csak egy-egy különleges apropóból, iskolai fellépésekre, versenyekre, majd amikor mindketten leérettségiztünk, nekiestünk egy bemutatkozó album elkészítésének. Ez a bizonyos első album cirka egy évvel később Pink Spirit néven jelent meg a Beagle Beat Records égisze alatt. A zenekari felállás azóta több átalakuláson ment keresztül, jelenlegi formációnk a színpadon és stúdióban egyaránt 6 éve zenél együtt.

Ferencz Péter beceneve Peet, ezért lettetek Peet Project. Honnan kaptad a beceneved?
Körülbelül 15 éves lehettem, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve készítettem egy house remixet a székesfehérvári Vörösmarty Színház bevonuló zenéjére és beküldtem a Fehérvár Rádióba, hátha lejátsza a DJ. Legnagyobb meglepetésemre felhívtak, hogy 2 perc múlva adásba menne a dal, és mondjam meg milyen művésznéven konferálhat be a műsorvezető. Ekkor hirtelen rávágtam: „Legyen Peet!”

Az együttesen belül milyen a munkamegosztás? Ki a frontember, ki nyilatkozik, ki szerzi a dalokat, ki ír dalszövegeket?
A szerepkörök szinte folyton változnak, az adott szituációnak megfelelően. A közönséggel legtöbbet kommunikáló és a legtöbbet nyilatkozó én vagyok (PEET), Olivér hatalmas közösségi média virtuóz, Ati rendszeresen zseniális dalokkal rukkol elő, míg a dalszövegírásba sokszor a managerünk is besegít. A koncerteken ugyanakkor folyamatosan váltakozik a rivaldafény iránya. Pl. van, hogy a koncert közepén pár percre ott hagyjuk a színpadon az ikreket kettesben, hogy csináljanak egy kis Gudics Twins Show-t.

Megalakulásotok után egy évvel már lemezetek jelent meg, ez ritka gyors menetnek számít. Hogyan valósult meg a lemez, állt mögöttetek mmecénás, vagy a Jazzy Rádió által elnyert díj segítette a lemez megjelenését is? 
Itt rögtön a családjainkra gondolok, akik nélkül nem hogy lemezt, de a zenét sem csinálhattuk volna ilyen felszabadultan, ahogy ezt akkor és azóta is tehetjük. Ugyanakkor hatalmas szerencsénk volt, hogy az akkor már éppen összeomló hazai zeneiparban még pont találtunk egy pici kiadót, ami a 6-7 bemutatkozó dalunkban meglátta azt, amit még akkor mi sem hittünk el, és velük azóta is együtt dolgozhatunk. Közben jött a Jazzy Dalverseny fődíj, annak minden hozományával. Ezen faktorok összejátszása eredményezhette azt, hogy most 10 évet és lassan 6 lemezt ünnepelhetünk.

Hogyan kerültetek bele az amerikai rádiós játszásba?
A kiadónk és managerünk a kezdetektől fogva állította, hogy ezt a zenét nem csak itthon és a környező országokban, hanem Amerikában is promotálni kell. Már az első albumnál láttuk, hogy nem teljesen értelmetlenek ezek a törekvések.  Lemezről lemezre folytatva ezt a munkát, egyre több rádió vette át az újabb és újabb dalainkat. A harmadik lemezünket már kint, élőben is bemutathattuk.

A Paloznaki Jazzpiknik himnuszát ti írtátok, On My way a címe. Mire törekedtetek a zenei megjelenítésben?
Egy dallamos, könnyen megjegyezhető, táncolható, vidám nótát szerettünk volna készíteni. A célunk az volt, hogy ne legyen semi bonyodalom, különleges megfejtés, hiszen az élet egyre inkább tele van ezekkel. Egyszerűen csak jól “meg lehessen bulizni” a dalt és utána hagyjon egy kedves dallam-nyomot az emberben. Ugyanakkor tükrözze azt a zenei stílust, amit mi játszunk és a Paloznaki Jazzpiknik is képvisel.

Mit jelent számotokra a Balaton?
Peet: A családom jó része Balaton-körüli, így rengeteg időt töltöttem pl. Keszthelyen, Fűzfőn vagy éppen Almádiban, de említhetném a szinte kötelező tinédzser-kori siófoki bulikat vagy a rengeteg csodaszép helyszínt, ahol már zenélhettünk karrierünk során, tele felejthetetlen élményekkel, varázslatos naplementékkel vagy éppen napkeltékkel. Ahogy a dalban is énekeljük: Várjuk, hogy augusztusban Paloznakon is átéljük ezt.

A jazzpiknik programja és jegyek itt válthatóak.

 

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Három nap jazz, funk és soul a nyári piknik élményével!

Glück Viktória

„Egy hamisítatlan balatoni estét várok, sok ismerőst és jókedvet”- interjú Geszti Péterrel

InfoPont

Rick Astley és a The Jacksons a Jazzpikniken

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben