InfoPont Ajánló Magazin
InfoPont

Öt magyar a WAMP design vásáron Kínában

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusának meghívására öt magyar alkotó mutatkozhatott be június első hétvégéjén a kínai közönségnek a kelet-kínai Hangzhouban megrendezett BudapestFest programjának részeként.

Az idén második alkalommal, június 1-2. között megrendezett, kétnapos esemény színhelyéül a szervezők ezúttal a Csöcsiang tartományban található festői Hangcsou városát választották. Szentmártoni Lívia,  Magyarország Sanghaji Főkonzulátusának oktatási és kulturális szakdiplomatája elmondta: a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulója kapcsán tartott rendezvénysorozat e kiemelkedő eseményét egy a konzuli körzetbe tartozó, kiemelt kulturális helyszínen szerették volna megrendezni, így esett a választás az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Nyugati-tó mellett fekvő Jungcsin parkra.

Az eseményt hivatalosan szombat este nyitotta meg Somogyi Gyula a Külgazdasági és Külügyminisztérium Külföldi Magyar Intézetek Főosztályának vezetője, Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja, valamint Csen Vej-csiang hangcsoui alpolgármester. A fesztivál egész ideje alatt a WAMP design vásár öt tervezőjének munkáit is megvásárolhatták a fesztivál látogatói, akik bepillantást nyerhettek az alkotás egy-egy mozzanatába, a bátrabbak pedig akár maguk is elkészíthették egyedi kiegészítőjüket a magyar designerek által vezetett workshopokon. Emellett mindkét nap a Hegedűs László világrekorder extrémsportoló vezetésével működő HegeShow formáció látványos extrémsport bemutatója, a 4 For Dance táncelőadása, valamint a Folkfonics Ensemble népzenét funk és swing stílusjegyekkel ötvöző koncertje várta az érdeklődőket.

A WAMP évek óta küldetésének tekinti, hogy a hazai vásárok mellett egyre szélesebb körben népszerűsítse a magyar designerek munkáját, így az állandó budapesti és bécsi vásárok mellett örömmel csatlakozik hasonló kezdeményezésekhez.  A BudapestFest csodálatos alkalmat adott a magyar alkotók sokszínűségének megmutatkozására, a kínai közönség pedig nagyra értékelte a magas minőségű egyedi termékeket. Érdeklődve kérdezgették az alkotókat, akik a kézműves workshopok mellett szívesen meséltek munkájukról.

A kétnapos fesztivál után a tervezőknek még volt idejük kicsit Shanghai város történelmével, vallási-és kulturális életével, valamint gasztronómiai különlegességeivel is megismerkedni. Talán legújabb kollekciójuk tervezésekor inspirálóan hatnak majd a mesés keleti élmények. Addig is, aki kíváncsi személyes beszámolójukra, jöjjön ki, és találkozzon velük Budapest legpezsgőbb sétányán az Erzsébet téren!

Külön köszönet Szentmártoni Líviának, Magyarország Sanghaji Főkonzulátusának oktatási és kulturális szakdiplomatájának, Zámbó Katának, Hangzhou városának, és a mindig kedves magyar diákoknak, akik nem ismernek lehetetlent! Külön köszönet a felejthetetlen élményekért Shanghai-i kísérőnknek!

 Az alkotókról:

ARTISTA

Az Artista Stúdiót hat tervező hozta létre 1993 decemberében: Imre Katalin, Iván Júlia, Köves Ábel, Rácz Nóra, Schön Edina, Stampf Katalin. A tervezők célja a kezdetektől egy sajátos, egyedi image, hangulat kialakítása és folyamatos frissítése. Az Artista Saját gyártási háttérrel rendelkezik, így az egyedi, különleges igényeket is teljesíteni tudják, valamint kis szériás kollekciók készítése is folyamatos. Számos önálló divatbemutatót tartottak itthon és külföldön, amelyeken a kollekciók mellett nagy hangsúlyt fektettek a helyszín, a modellek, világítás, zenei anyag stb., azaz a teljes megjelenés megtervezésére. Az egyedi kollekciók tervezése és gyártása mellett tevékenységünk minden olyan területre kiterjed, ahol a hat tervező-stylist kreativitása és a jól szervezett csapatmunka érvényesülhet: styling (film, színház , fotó), jelmez, rendezvények stb.

GERA NOÉMI Jewellery

Ékszereiben az ezüstön kívül gyakran alkalmaz rendhagyó anyagokat, például papírt (papírékszereivel 2006-ban elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács különdíját), színes szalagokat, tükröt, de akár szappant, viaszt is. A műfajok közötti kísérletezés szép példái a 2007-től készülő szöveges ékszerek (Kozma Lajos Iparművészeti Ösztöndíj, 2007–2009). GERA NOÉMI Jewellery az ékszertervezésnél tág teret hagy a későbbi módosításoknak, a változtathatóság tárgyainak lényegi része: szöveges ékszereinél például a szöveg cserélhető, mozgatható, a kiemelések szabadon változtathatók a viselő pillanatnyi hangulatának megfelelően.

Gera Noémi

Ilyés Juli

Ilyés Juli grafikusként diplomázott a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem – Vizuális kommunikáció tanszékén 2009-ben, 2010-ben tanári diplomát szerzett ugyanebben az intézményben. Az első években szabadúszó grafikusként dolgozott, majd gyerekkönyvek illusztrálásával foglalkozott. 2015-től kezdett ékszertervezéssel foglalkozni. Folyamatosan képezi magát, jelenleg a Kisképző végzős ötvös hallgatója, amellett, hogy a saját márkáját építi. Ilyés Juli kezei alatt javarészt minimalista ékszerek születnek, amelyekre az egyszerű és letisztult formavilág jellemző. Hangulatuk alapján két csoportba sorolhatóak ezek a darabok: egy részük színes, míg a másik monokróm jellegű. A designer főként alumíniummal és aranyozott vagy ezüstözött sárgarézzel dolgozik.

Ilyés Juli

Tia design

A kreativitás mindig fontos volt Bozsik-Csengeri Adrienn számára. Sminkesként számtalan fotózáson vett részt, ám ezen munkákból legtöbbször csak egy fotó maradt. Így született meg benne a gondolat, hogy valami maradandóbbat alkosson, így jött létre a Tia Design. Ékszerei alapja újrahasznosított műanyag (PET), erre kerül rá technikától függően fonal, illetve bőr/textilbőr. Fontosnak tartja megmutatni, hogy valaha másként létező tárgyakból is lehet ízléses, egyedi ékszereket készíteni.

VENGRU

A VENGRU márka abból a hitből született, hogy mindenkinek van egy saját, egyedi, csak rá jellemző ízlése, stílusa, amelyet – ha megfelelő keretet, alapanyagokat, egyszóval lehetőséget kapunk – nagy örömmel fejezünk ki és kommunikálunk a külvilág felé, akár éppen egy táska formájában is.

VENGRU

Természetesen nem lapulhat mindannyiunkban egyesével egy-egy profi táskadesigner, ezért Szögi-Csomány Boglárka és Faragó Tamás megalkottak egy olyan rendszert, amelyben egy meglepően széles stiláris, formai és színkínálat mentén, mégis előre megadott darabok közül válogatva állíthatjuk össze a saját táskánkat. S hogy miként lehetünk benne biztosak, hogy amit fejben megálmodunk, az teljes valójában legyártva is úgy fog mutatni, ahogyan szeretnénk? Honlapjukon egy profi 3D-grafikai tervezőprogram segítségével minden részletében alaposan szemrevételezhetjük kreativitásunk születendő gyümölcsét.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

WAMP Design vásár / Design Hét Budapest 2017

Zalai Mariann

WAMP DESIGN – a design vásár

InfoPont

WAMP – Design szabadon

Zalai Mariann

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben