A tehetséges rockzenész, Gery Riba is fellép a júniusi Vénégy Fesztiválon. Vele készítettünk egy villáminterjút.

Hol találkozhat veled a közönség ezen a nyáron?
A legfontosabb fellépésem idén nyáron a Vénégy Fesztiválon lesz, ami azért is fontos nekem, mert jómagam is a Dunakanyarban lakom. Nagyon szeretem ezt a fesztivált, barátságos, nagyon jól szervezett és nincs nagy tumultus.
6 év után jelent meg a The journey című második nagylemezem, s még idén szeretném befejezni a harmadik lemezemet.
Szóló vagy zenekar?
Jellemzően session zenészekkel rögzítjük a dalokat az albumokon nagyzenekari hangszereléssel. A koncertjeimen pedig főleg akusztikus hangzással szolóban, illetve egy-két zenész társammal lépünk fel.
Három kedvenc zenész?
David Gilmour, a Pink Floydból
J J Cale, amerikai énekes, dalszerző
Tony Joe White amerikai blues-rock zenész
Mit vársz ezen a nyáron a legjobban?
Hogy vêgre befejezzem és leadhassam a filmrendező szakon a diploma filmemet. Ez lesz számomra a nyár nagy szenzációja! Meg persze a szokásos kis Balatonozás, ami soha nem maradhat el, mióta haza költöztem.