InfoPont Ajánló Magazin
Szórakozó

Meglepő párosítás: londoni rapperrel készített közös dalt a Mörk

Az All Alone című vadonatúj track a Mörk egy újabb oldalát mutatja be: a zenekar, tőlük viszonylag szokatlan módon ezúttal egy kollaborációval jelentkezik. A léleksimogató, zongora centrikus szerzeményben egy feltörekvő dél-londoni rapper és költő, Brother Portrait hallható.

Talán elsőre furcsának tűnhet az alapvetően funk-soul-jazz vonalon mozgó Mörktől ez a kalandozás a hiphop világába, de az All Alone című track lágy lüktetése és szabad szerkezete voltaképpen olyan, mintha kifejezetten egy költői rapbetét után kiáltott volna. Egyúttal jelen van benne az az improvizatív, jammelős hangulat, ami a zenekar koncertjeire, és általában a működésére is annyira jellemző.

Zentai Márk, a Mörk frontembere és Szabó Dániel Ferenc (dob, vokál) nagyon sok kortárs hip-hop/rap előadót hallgat, ők mutatták meg a többieknek Brother Portrait munkásságát. Saját bevallásuk szerint azonnal megfogták őket mély érzésű szövegei, amik valahol félúton vannak a rap és a költészet közt. A művésznév mögött rejlő Hadiru Mahdi teljes bizalmat és szabad kezet kapott a zenekartól. Azonnal ráérzett a dal hangulatára, és nagyon sajátos módon szőtte tovább a mondanivalóját. A Mörk billentyűse, Novai ‘Novan’ Gábor erről a következőképp mesél:

“Érdekes érzés, hogy élőben sosem találkoztunk, mégis képesek voltunk létrehozni együtt valamit, ami ennyire kiegészíti egymást, a gondolataink és érzéseink egy ennyire mély szintjén. Úgy tűnik a médium vagy a közvetítőeszköz másodlagos, ha egyszerűen csak van egy jól működő flow. “

Novai egyébként a dal szerzője is, elmondása szerint szorosan kapcsolódik a karantén időszakához – annak a jelenségnek a döbbenetes realizációja, hogy legbelül valahol mindig egyedül vagyunk, és bele vagyunk ragadva a saját elménkbe.

“Ezt egy nagyon nehezen elviselhető állapotnak éreztem, és azért írtam ezt a dalt, hogy átsegítsen ezen az érzésen. Érdekes módon, nem egy letargikus, érfelvágós szám született, hanem a benne lévő melankólia mellett inkább egyfajta végtelen nyugalom és a szakralitás érzése dominál. Azt szeretnénk üzenni vele, hogy egy valós problémával való szembenézés, és a nehézségek felé való kitárulkozás is lehet gyönyörű, és meg lehet benne találni a választ  is. Lényegében teljes összhangban tudjuk teljesen egyedül érezni magunkat, együtt.”

Az All Alone tehát a negyedik kislemez a novemberben megjelenő, második, In the Golden Hour című nagylemezről, amelyet a közönség november 5-én hallhat először a MüPában. Jegyek ide kattintva válthatóak.

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Új dal készül a Budapest Park és a Margaret Island közös műhelyében!

InfoPont

Újra indul a Gyerek Sziget

Glück Viktória

Art Anzix Színház bemutatja: David Helfgott – Rahmanyinov 3. zongoraverseny

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben