Igen masszív, 50 fős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál, ami évről évre az underground legkülönlegesebb szélsőségeit gyűjti csokorba. Az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük, de van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra.
A Mátra-Sástón megrendezésre kerülő Fekete Zaj sok szempontból nagyon különleges fesztivál. A festői szépségű helyszínen, távol a város zajától, az ország legmagasabb csúcsának árnyékában négy napra összegyűlnek a fesztiválozók, hogy együtt ássanak le az underground gyökeréig. Az esemény báját a közösségi élmény mellett az adja meg, hogy a fesztiválozók a jól ismert kedvenceik mellett szinte biztosan felfedeznek maguknak új favoritokat is. Nem lesz ez másképp idén sem: az augusztus 18-21. között megrendezésre kerülő Fekete Zaj első nevei közt is találunk régi kedvenceket, csak erre az alkalomra készülő élő legendákat és kifejezetten új ínyencségeket is. Ráadásul a tavalyi viszontagságos év után idén újra számolnak nemzetközi fellépőkkel is.
Szinte csodaszámba megy Kátai Tamás szólóprojektjének élő fellépése: a MEZOLIT – Mesék a Thy Catafalque-ról elnevezésű produkció kizárólag a Fekete Zajon lesz látható. Egészen biztosan hatalmas várakozás előzi majd meg ezt a koncertet, hiszen Kátai életműve még sosem mutatkozott be élőben, ezúttal is kifejezetten a Zaj kedvéért állt össze egy 30 tagú zenei kollektíva, hogy életre keltsék a Thy Catafalque dalokat.
A fesztivál egyik legkaotikusabb és egyben legkatartikusabb buliját hozza el a Vágtázó Halottkémek, egészen mélyre áshatunk The Devil’s Trade produkciójával, bemutatja tavaly megjelent nagysikerű új anyagát a hazai pszichedelikus zene üstökösének számító Middlemist Red, experimentális kalandozásokra hív az Entrópia Architektúra, új, zenekaros szupergroupjával áll színpadra a Lazarvs és a Trillion sokoldalú énekes-gitárosa, Aron Andras & The Black Circle Orchestra néven, szokásosan őrült és szuggesztív produkcióval készül a Black Bartók, de fellép az immáron két évtizede a hazai zajzene zászlóshajójának számító pozvakowski, az éppen új dalokon dolgozó, leginkább a poszt-rockot álomszerűen, atmoszférikusan megközelítő Perihelion, az egészen egyedi és karakteres pszichedelikus világzene stílusában mozgó Meszecsinka duó, a több mint 30 éve alakult, majd egy évtizednyi kihagyás után 2019 végétől ismét összeállt The Perfect Name, illetve a visszatérését a Zajra időzítő ANEZ, de a Zajon búcsúzik a közönségtől a közel harminc évig aktív hazai deathcore banda, a Nadir.
A tavalyi minden szempontból rendkívüli év után a Fekete Zajra visszatérnek a nemzetközi frontvonal egyedülálló formáció is, Olaszországtól kezdve Románián át egészen a Skandináv országokig. Romániából a black metal szcénát képviseli a Dordeduh, ami több tagcsere és hosszú kihagyás után idén májusban egy kritikailag is igencsak elismert lemezzel lepte meg a rajongókat. A fülbemászó elektronikát vegyíti a techno és az ambient elemeivel a cseh Bratři ikerpár duója; a brit és észt bázisú, disztópikus, indusztriális punk nyers és életteli erejét hozza a színpadra a Deathsomnia; szólóprojekttel készül a dán Iceage frontembere, Elias Rønnenfelt; lehetőséget kap a hazai bemutatkozásra a szuper kurrens Michaela Åberg és a sötét, audiovizuális performansszal készülő UROK is; Olaszországot képviseli multiinstrumentalista Gioele Valenti projektje, a Juju, illetve a metált egészen furcsa hangszereken (trombita, harsona és dob) megszólaltató Ottone Pesante.
Az tehát biztos, hogy a Fekete Zaj idei line-upja is rengeteg izgalmas előadót, új kedvenceket, egyszerre komfortos és szokatlan zenei kalandozásokat tartogat, amely a szervezők ígérete szerint a nyár folyamán további nevekkel bővül.
Az első nevek a Fekete Zajon:
MEZOLIT – Mesék a Thy Catafalque-ról
VÁGTÁZÓ HALOTTKÉMEK
DORDEDUH (RO)
THE DEVIL’S TRADE
DEATHSOMNIA (EE/UK)
BLACK BARTÓK
ENTRÓPIA ARCHITEKTÚRA
MIDDLEMIST RED
ARON ANDRAS & THE BLACK CIRCLE ORCHESTRA
POZVAKOWSKI
PERIHELION
MESZECSINKA duó
BRATŘI (CZ)
THE PERFECT NAME
ANEZ
ANGERTEA
BENEATH THE VOID
BIPØLARIS
CHOKE CITY
CHRISTIAN EPIDEMIC
ELIAS RØNNENFELT (ICEAGE) (DK)
FEARFUL SKI BROTHERS
FETISH SECTION
FREAKIN’ DISCO
GRACE OF KAIRÓS
HEGY
JAKAB PÉTER
JUJU (ITA)
KORAI ELECTRIC
KYTARO
LEM
MICHAELA ÅBERG (SWE)
NADIR
NAGYÚR
NÉMETH RÓBERT
NEST OF PLAGUES
ØRDØG
OTTONE PESANTE (ITA)
PSYCHEDELIC RAINBOW WARRIOR PEACE FORCE
REASON
RUN OVER DOGS
SATELLES
SHELL BEACH
SORBONNE SEXUAL
SZESZTAY DÁVID
THE SOUTHERN ORACLE
TÖRZS
TUDÓSOK
UROK (SRB)
VOLTAK
Fekete Zaj Fesztivál jegyek: https://tixa.hu/feketezajfesztival2021
Fekete Zaj Fesztivál esemény: https://www.facebook.com/events/756612065175994
Weboldal (napi bontás): https://www.feketezaj.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/feketezaj/
Instagram: https://www.instagram.com/feketezaj/