InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomSzórakozó

Magashegyi Underground – Egytől hétig videópremier

Vágatlan, egysnittes videót készített a Magashegyi Underground csapata legújabb, Egytől hétig című dalára. A Petőfi Rádióban már hallható új dalra Szilágyi Fanni és Rónai Domonkos forgattak rendhagyó, a szövegvideó és a klip határain mozgó anyagot. A dal szövegét – a legutóbbi, Itt leszel című számukhoz hasonlóan – ezúttal is Beck Zoli jegyzi, aki megint teljesen más szemszögből közelíti meg a párkapcsolatok örök kérdéseit.

„Számomra ez a dal a társas magányról és az időről szól” – nyilatkozta Bocskor Bíborka, a csapat énekesnője – „arról az időről, amit senki sem tud visszaadni a másiknak. Azért szeretem ezt a szöveget, mert drámai, de mégis nyugodt, azt a lelkiállapotot idézi fel bennem, amikor képes vagyok örülni az idő múlásának.”

Intenzív év közepén jár a Magashegyi csapata: a sűrű nyári koncertidőszak ellenére több komoly projektet indítottak útjára: az év végére tervezett „hagyományos” Magashegyi lemez mellett Tóth Krisztina verseiből-írásaiból készítenek dalokat – Krisztinával a MÜPA felkérésére adott akusztikus irodalmi koncertjük munkálatai során dolgoztak együtt. Az első öt szám felvételére nemrég került sor a legendás Pannónia Stúdióban.
2018. december 2-án pedig az év egyik legfontosabb Magashegyi koncertjére kerül sor: hét éve játszott szimfonikus műsoruk teljesen felújított, újrahangszerelt és új dalokkal kibővített változatát adják elő a Kongresszusi Központban.

 

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Játék a páros belépőkért a Budapest Táncfesztiválra! Háromszoros esély!

Glück Viktória

Balatoni nyár a Wellhello-val

Bala

Fényorgia a Nemzeti Galériában – megjelent az „Ébred a Város”

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben