InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Madonna – Több, mint popsztár

Idén ünnepelte 65. születésnapját az az énekesnő, aki színpadi karrierjét valamikor a diszkó korszakban a 70-es évek vége felé kezdte. Debütáló dala, az Everybody, 1982 októberében jelent meg.

Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásáig. A könyvet – amelynek megírását ötéves kutatómunka előzte meg – különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. Betekintést kapunk a különböző szubkultúrákba, és azokba a társadalmi változásokba is, amelyek befolyásolták Madonna életszemléletét, alakították a személyiségét és meghatározták a kreativitását. Hogy aztán azzá a művésszé váljon, aki máig ható változásokat indított el a világban. Mert Madonna több mint popsztár.

Így nyilatkozott a szerző a könyvről:

A Madonna – Egy lázadó élet látszólag egyetlen emberről szól. De a megírása és az ahhoz szükséges kutatómunka összesen ötéves időszaka során úgy találtam, hogy lehetetlen hű képet festeni Madonnáról úgy, ha popzenei vákuumban ábrázoljuk. Ő ugyanis nem csupán a szórakoztatóipar ikonikus személyisége, hanem olyan művész is, aki megváltoztatta a világ kultúr-, és társadalomtörténetét. Ezért ahhoz, hogy elmeséljem a történetét, a mi történetünket is el kellett mesélni: Hogyan zárult az egyik évszázad és hogyan indult a másik? Hogyan befolyásolta Madonna a világot, és hogyan befolyásolta őt a világ?

Ekkor kezdték nevét megismerni. Az életére abszolút jellemző a „lázadó” szó – ezért is ajánlom ebben a hónapban azt a könyvet, melynek címe:

Madonna – Egy lázadó élet

Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Nem véletlenül nevezte Beyoncé az anyakirálynőnek: generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben