A „Mindvégig Agatha” című sorozat szeptember 19-én érkezik a Disney+-ra
A Marvel képregényes univerzumáról minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy hatalmas és számtalan karakter már az alapvető popkultúra részévé vált. Például mindenki tudja, hogy kicsoda a barátságos és közkedvelt Pókember, ki méltó arra, hogy megemelje Thor pörölyét, vagy miért volt hatalmas probléma abból, hogy Thanos csettintett egyet a Végtelen Kesztyűvel. A főhősök mellett azonban számtalan olyan szereplő van, akik izgalmasak és különlegesek, olyannyira, hogy saját képregénysorozatot kapjanak. Ám olyanra még nem volt példa, hogy egy olyan karakter kapjon önálló előzménysorozatot, akinek korábban sosem jelent meg különálló képregényfüzete. Tehát, ki is valójában Agatha Harkness, akinek „Mindvégig Agatha” (Agatha All Along) című sorozata szeptember 19-től látható a Disney+-on?
Agatha Harkness neve nem számít ismeretlennek a feketeöves Marvel filmkedvelők között, hiszen komoly szerepe volt a WandaVízió történetének alakulásában, ahol először bukkant fel a Marvel filmes univerzumában. Viselkedése alapján nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy hős vagy antihős, hiszen karaktere gyakran egyensúlyoz a jó és a rossz között. Hiába segített Wandának és másoknak, nemegyszer manipulálta is őket a saját céljai elérése érdekében. De mit tud ez az 500 éves boszorkány, és mi köze van a Fantasztikus Négyeshez?
- „Öreg” macskás nő
Agatha Harkness a képregények szerint több mint 500 éves, és a Marvel univerzum legrégebbi boszorkányai közé tartozik. Egykori tagja a Salemi boszorkányoknak, akikkel a sötét varázslatokat tanulmányozta. Mivel már a 17. században is élt, ott volt a hírhedt boszorkányperek idején, ám ő maga túlélte az üldöztetést. Emellett egy időben nem csak a boszorkányok, de a Druidák Rendjének is tagja volt, ami az egyik legősibb varázslócsoport a Marvel univerzumban. Ez a tagság még nagyobb hozzáférést biztosított számára az ősi tudáshoz és mágikus erőforrásokhoz. A képregényekben ráadásul van egy varázslatos familiárisa, Ebony, a fekete macska, aki képes átváltozni és segíteni gazdáját a varázslatok végrehajtásában.
- Eszméletlen képességek
Bár Agatha elsősorban a boszorkányságról ismert, képességei közé tartozik a telepátia is. Képes olvasni mások gondolatait, és befolyásolni az emberek elméjét, ami még veszélyesebbé teszi őt. Különösen akkor, ha manipulációval éri el céljait. Emellett képes emlékeket is törölni, a képregényekben egyszer Wandát is „megszabadította” bizonyos fájdalmas emlékektől, ezzel manipulálva jövőbeni döntéseit és viselkedését.
- Mentorfigura
Agatha kulcsfontosságú szereplő Wanda Maximoff életében. A képregényekben ő tanítja meg Wandának, hogyan tartsa kordában és irányítsa kaotikus varázslatait és erejét. Ezt a „tudását” a képernyőn is megmutathatta. A WandaVízió című sorozatban elég erőteljesen manipulálta őt, hogy felfedje erejének forrását és rávegye, hogy múltját végigjárva szembesüljön traumáival. Agatha nem titkolt célja végig az volt, hogy megszerezze Wanda erejét, vagyis a hatalmat a Káoszmágia felett, mivel időközben Agatha rájött, hogy Wanda a Skarlát Boszorkány. De elszámította magát, Wanda legyőzte őt, hatalma megcsappant, és most már csak egy esélye maradt, hogy visszaszerezze elvesztett erejét.
- Szuperhőst dajkált
Agatha Harkness egy időben a Fantasztikus négyesből megismert Reed Richards (Mr. Fantastic) és Sue Storm (Láthatatlan) gyerekének, a rendkívül nagy erejű mutánsnak, Franklin Richardsnak a dadája volt. Franklin ereje oly mértékű, hogy Agatha tudása hasznos, sőt, szinte elengedhetetlen volt a fiú irányításában és kordában tartásában.
5. Nem csapatjátékos
Agathának ahhoz, hogy visszanyerje az erejét, egy úgynevezett boszorkánykört kell megalapítania, amit mindig is el akart kerülni. Nem kedveli a közösködést és az egyik legnagyobb rémálma, hogy más boszorkányokkal kelljen együtt dolgoznia. Azonban, hogy túlélje a Boszorkányok Útját és sikerrel vegye a próbatételeket, nincs más választása, mint elfogadni a végzetét és együtt dolgozni a különböző hátterű és képességű varázserejű nővel.
5+1. Sötét humor
A „Mindvégig Agatha” tónusa is eltér az eddigi sorozatoktól. A sorozat műfaja leginkább fekete komédia, amelyben a horror és a humor egyenlő arányban jelenik meg. A főszereplő és a többi boszorkány komikus és a sötétebb, veszélyesebb oldala egyaránt hangsúlyt kap. A sorozat képi világának különlegességét adja az is, hogy a díszletek teljesen valódiak, és az utómunka során csak minimális számítógépes effektet használnak. A sorozat szinte minden látványeleme a hagyományos filmes trükkök és technikák segítségével valósult meg, hogy még valóságosabb és „varázslatosabb” érzést keltsen.
A fentiekből is látszik, hogy Agatha Harkness egy sokrétű és érdekes karakter, aki a Marvel világában varázslataival, tapasztalatával és manipulációival nagy hatást képes gyakorolni a szereplőkre. Bár használja a mágiát a nagyobb jó érdekében, nem feltétlenül mondhatjuk rá, hogy gonosz karakter. Emellett saját céljai vezérlik, így egyfajta antihősnek is tekinthető. Ám az, hogy sikerül-e visszaszereznie erejét és újra erős boszorkánnyá válik, a szeptember 19-én, két résszel debütáló „Mindvégig Agatha” sorozatból kiderül.
A Disney+ elindította a korlátozott ideig érvényes ajánlatát, amelynek keretében az új és visszatérő ügyfelek szeptember 27-ig három hónapon keresztül csak 999 Ft/hóért streamelhetik az ősz legnagyobb filmjeit és sorozatait. További információért vagy a regisztrációért látogasson el a disneyplus ajánlat weboldalra.
Facebook: @DisneyPlusHU
További információ a Disney közép- és kelet-európai tevékenységeiről a LinkedIn oldalon található.
###
A DISNEY+ SZOLGÁLTATÁSRÓL
A Disney+ a Disney, a Pixar, a Marvel, a Star Wars, a National Geographic, a The Simpsons és még sok más film és sorozat, valamint a Disney, a Pixar, a Marvel, a Star Wars és a National Geographic kizárólagos streaming-szolgáltatása. Egyes nemzetközi piacokon a Star általános szórakoztató tartalommárkát is felöleli, az Egyesült Államokban pedig a Disney Bundle előfizetői a Disney+-on keresztül a Hulu széleskörű tartalmaihoz is hozzáférhetnek, beleértve a tévéműsorok másnapi ismétlését és a Hulu Original tartalmakat. A Disney+ közvetlenül a fogyasztóknak szóló streaming szolgáltatás, amely a Disney zászlóshajója; kínálata folyamatosan bővül, beleértve saját gyártású exkluzív tartalmakat, játékfilmeket, dokumentumfilmeket, élőszereplős és animációs sorozatokat, valamint rövidfilmeket. A Disney+ példa nélküli hozzáférést biztosít a Disney lenyűgözően gazdag mozi- és televíziós archívumához, és egyben a Walt Disney Studios legújabb alkotásainak kizárólagos streaming otthona is. A Disney+ önálló streaming szolgáltatásként vagy csomagajánlatok részeként is elérhető, beleértve a Disney Bundle csomagokat az Egyesült Államokban, amelyek az előfizetőknek hozzáférést biztosítanak a Disney+ és a Hulu vagy a Disney+, a Hulu és az ESPN+ szolgáltatásaihoz. További információ a disneyplus.com weboldalon vagy a legtöbb mobil és csatlakoztatott TV-eszközön elérhető Disney+ alkalmazásokban található.