InfoPont Ajánló Magazin
Ajánló

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben

Kihirdették az LG és a Magyar Nemzeti Galéria közös fotópályázatának nyerteseit

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta. A nyereményeket július 2-án, a Magyar Nemzeti Galériában, ünnepélyes keretek között vehették át a díjazottak.

Az LG Life’s Good szlogenje, valamint a festményre emlékeztető LG ARTCOOL Gallery Special légkondicionáló koncepciója hívta életre a vállalat és a Magyar Nemzeti Galéria fotópályázatát, amely immár a felek második közös művészeti kezdeményezése volt. Az élet szép! Keretezd újra! című fotópályázat arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétköznapi pillanatok is lehetnek olyan szépek és értékesek, mint egy galériában kiállított műalkotás. A pályázók feladata az volt, hogy megmutassák, hogyan válhatnak festői szépségűvé a mindennapok apró pillanatai, amelyek mellett sokszor elsiklik a figyelmünk – mindezt pedig a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének egyik műalkotásából inspirálódva kellett megörökíteniük.

Szövegdoboz: Barok Gabriella - Kiránduló nő / Munkácsy Mihály – Rőzsehordó nő A képen festmény, ruházat, Emberi arc, személy látható

Előfordulhat, hogy az AI által létrehozott tartalom helytelen.A beadott pályázatokat művészettörténészekből és múzeumi szakemberekből álló zsűri értékelte. Az első helyezett Barok Gabriella Kiránduló nő című fotója lett, amelyet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye ihletett. A nyertes egy nagy értékű LG ARTCOOL Gallery Special légkondicionálóval térhetett haza, amelynek különlegessége, hogy egyáltalán nem hasonlít egy hagyományos klímaberendezésre: négyzetes kialakítása, fa kerete és tetszőlegesen cserélhető előlapja miatt pontosan olyan, mintha egy képet akasztottunk volna a falra.

A második helyezett Mádl Janka Anyák napja című fotója lett, amelyet a Mária a gyermek Jézussal című műalkotás inspirált. A második helyezett egy LG DUALCOOL AI Air Premium Single Split légkondicionálót vihetett haza. A harmadik legjobb pályamű Kiskarándy Nánásy Ilona A zöldmadár című fotója lett, amelynek inspirációja Vinczellér Imre A kékmadár II. című festménye volt. A harmadik helyezett egy LG DUALCOOL Special Single Split légkondicionálóval szerelheti fel otthonát. 

A nyeremények speciális jellegére való tekintettel az LG Electronics a díjak telepítését országos lefedettségű, minősített partnerhálózatán keresztül biztosítja a nyertesek számára.

A díjazott képekről és a pályázatról további részletek a Magyar Nemzeti Galéria weboldalán olvashatók.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben