A Women’s Tennis Association (WTA) a legnagyobb női professzionális sportszervezet, nemzetközi szinten szoros kapcsolatot ápol a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvánnyal. Ebben az évben az együttműködés keretén belül a budapesti Ronald Házban tartották a Hungarian Ladies Open WTA-teniszverseny főtáblájának sorsolását, ahol a szlovák származású korábbi világbajnok és a verseny első kiemeltje, Dominika Cibulkova teniszezőnő, a Ronald Házak javára történő árverésre adta át dedikált teniszütőjét.

Hogy szerezheted meg?
Az árverés egészen március 20-ig tart, bárki számára elérhető licitlehetőséggel a dedikált teniszütőre. Az aukció célja a hazai Ronald Házak működtetésének támogatása, hogy a beteg gyerekek és családjuk az elhúzódó korházi kezelések alatt is otthoni körülmények között, együtt lehessenek. Az idei évben jegyek megvásárlásával is segíthetik az alapítvány munkáját, hiszen minden egyes belépő árából 100 Ft-ot az alapítványnak adományoz a Magyar Tenisz Szövetség.