InfoPont Ajánló Magazin
Hasznos

Hogyan tanuljunk könnyedén?

Máris nyakunkon lesznek a vizsgák. Észrevehettük gyerekeinken és magunkon is, hogy a tanulási képességünk, és fogékonyságunk rendkívül változó. A koncentrálóképességet számos tényező befolyásolhatja. Testi-, szellemi-, és lelkiállapotunk függvényében, akár foghat az agyunk úgy, mint a borotva, de érezhetjük azt is, hogy semmi nem marad meg benne, hiába is erőlködünk a memorizálással.

Általában a stressz, a kialvatlanság, a túlterheltség és a koncentrációsképesség csökkenésének köszönhetően, tanulási nehézségeink lesznek. Rengeteget számít az is, hogy mit eszünk, vagy, hogy sportolunk-e eleget. Számos lehetőségünk van serkenteni az agyunkat, segítségül hívhatjuk a gyógynövényteákat vagy szopogathatunk szőlőcukrot. Ezen felül alkalmazhatunk étrend-kiegészítőket, amelyek szintén agyserkentő hatással bírnak, mint például a ginseng vagy gingko biloba.

Azoknak, akik egy teljesen természetes összetevőket alkalmazó módszert szeretnének, ajánlom a virágterápiában közkedvelt Tanulás és Vizsgaidőszak összetett eszenciát. Saját tapasztalatból mondom, hogy nagyon hatásos, számos kollokviumon és szigorlaton segített át nem csak engem, hanem klienseimet is.

Miben segít a TANULÁS ÉS VIZSGAIDŐSZAK összetett esszencia?

Mottója:
Koncentráció, kreativitás, rendszerező elme.

Segít megbirkózni a memorizálási, fogalmazási és koncentrálási nehézségekkel. Optimalizálja a szellemi képességeket és megkönnyíti a verbális kifejezést. Fejleszti az elme élességét és a szintetizáló képességet. Segíti legyőzni a mentális letargiát, valamint segít gondolatainkat világosan és egybefüggően kifejezni. Hasznos a kutatómunkát végzőknek, tanulás alatt, vizsgaidőszakban, íróknak és tanároknak.

Ha szeretnél többet tudni a virágterápiáról vagy szeretnéd családodban alkalmazni a virágesszenciákat, lehetőséged van otthonodban, online elvégezni az alapozó és a haladó felhasználói tanfolyamokat. Az online tanácsadásról és kurzusokról érdeklődj elérhetőségeimen!

Szabó Ildikó Szildi
Bach-virágterapeuta, Deva-virág tanácsadó, oktató terapeuta és előadó
Online tanfolyamok alap és haladó szinten.

Facebook: /szaboildikoszildiviragterapeuta
Weboldalunk: bachviragterapeuta5.webnode.hu
Ha bármi kérdésed van, bátran írj nekünk: bachviragterapeuta@gmail.com

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Kevesebb mozgás, több munka és sütögetés – így élik meg az egyetemisták a vírushelyzetet

Szabó Ildikó

Így tanulhatunk eredményesebben – 5 tipp, hogy tudatosan irányíthassuk az agyunkat

InfoPont

A Garami ajánlja: tanulni soha nem késő

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben