InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Hamarosan indul az ünnepi programkavalkád – Mutatjuk a Szent István Nap főbb programhelyszíneit

Mától több mint 20 helyszínen várja az érdeklődőket a Szent István Nap rendezvénysorozat. A hamisítatlan nemzeti értékekre építő programelemek mellett a hazai kulturális értékeket is előtérbe helyező műsorok is várják mindazokat, akik augusztus 18-20. között megfordulnak a Szent István Nap fővárosi helyszínein. Ünnepeljük együtt Magyarország születésnapját a nemzet fővárosában! – mutatjuk a főbb helyszíneket!

A Csárdafesztiválon a tradicionális hazai gasztronómia ínycsiklandó ételeit magyar nóta és népzenei előadások fűszerezik. A fesztivál programjában résztvevő hét csárda kínálatában összesen mintegy 150 ételkülönlegességet kóstolhatnak meg az érdeklődők a Vörösmarty téren. Ezen a helyszínen olyan ismert együttesek muzsikálnak, mint Szalonna és Bandája, Lakatos Mónika és zenekara, a Göncöl zenekar vagy a Cimbali Band. Amennyiben pedig a magyar gasztrokultúra szerelmesei tovább fokoznák az élményt vagy megkóstolnák az Ország Tortáját, mindenképp érdemes ellátogatniuk a Magyar Ízek Utcájába is.

Az Alkotmány utcát kell felkeresniük azoknak, akik a Szent Jobb és Aranyvonat kiállítást szeretnék megcsodálni. A Szent Jobbot országos körútra szállító impozáns kocsiszerelvény az államalapító halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban, azonban a második világháború alatt megsemmisült, de 2020-ra újjáépítették, és idén újra testközelből megcsodálható.

Kreatív és értékteremtő programokkal várják a magyar divat-és formatervezők a Divat & Design Fesztivál vendégeit a Millenárison. Ugyanitt kapott helyet a Művészkert, egyedi zenei produkciókkal, filmvetítéssel és érdekes beszélgetésekkel.

A nemzet elmúlt ezer évének sorfordító döntéseit mutatja be a Budai Várban megtekinthető Hősök útja programsorozat, melynek révén hét magyar hős történelmi tetteit ismerhetik meg az érdeklődők hagyományőrző egyesületek és színészek segítségével, 10-15 perces jelenetekben. Szintén a Budai Várban kapott helyet és a Szent István Nap ideje alatt ingyenesen látogatható a Mesterségek Ünnepe. A mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével megrendezett népművészeti fesztiválon az idén is számtalan táncos és zenés színpadi produkciót tekinthet meg a nagyérdemű.

A főváros emblematikus helyszínének számító Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében ezúttal egy idilli komolyzenei piknikkel várják a vendégeket a Szent István Nap szervezői. A Panorama Classicalon a méltán híres, illetve kevésbé ismert klasszikus és jazz zenei alkotásokat a lámpafüzérek meghitt fénye, kényelmes babzsákfotelek és persze Budapest egyik legszebb panorámája teszi még meghittebbé.

De azok sem maradnak koncert nélkül, akik a klasszikus zene helyett inkább a kortárs könnyűzene legkülönfélébb műfajait részesítik előnyben. A Retro Tabán a pop- és rockzene kedvelőit olyan sztárok fellépésével várja, mint Charlie, Demjén Ferenc vagy a Neoton Família. A Műegyetem rakparton, a Road Movie Live keretében pedig Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Lord és a Tankcsapda áll színpadra. A Szabadrét Fesztivál azoknak nyújt páratlan szórakozást, akik az elektronikus zenéért és a természetközeli élményekért egyaránt rajonganak: az ismert magyar dj-k mellett 360 fokos fotózás, tűzzsonglőrök, festőprogram fogadja az Erzsébet térre látogatókat. A Szent István Nap rendezvénysorozat 2023-ban új programhelyszínnel is bővült: a Vigadó Piano elsősorban a bárzene kedvelőit szeretné megszólítani. Itt kora délutántól estig Edith Piaf, Frank Sinatra és Tony Benett ismert dallamaival, bossa nova melódiákkal és klasszikus amerikai bárzene-szerzeményekkel töltődhetnek fel a hallgatók, ehhez járul a Vigadó tér lenyűgöző dunai panorámája.

Természetesen a gyermekek sem maradhatnak szórakozás nélkül. A gyerekprogramok központi helyszíne idén is a Varázsliget. A Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig húzódó területen a legfiatalabb korosztály képviselői és az idősebbek is igazán jót kalandozhatnak ebben a mesekiállítással, cirkuszi játszóházzal, bábszínházzal, bűvész- és tűzzsonglőr-előadással tarkított kis univerzumban.

A programokkal kapcsolatos részletek és további hasznos információk megtalálhatók a Szent István Nap honlapján (szentistvannap.hu), illetve a rendezvénysorozat hivatalos mobilalkalmazásában.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben