InfoPont Ajánló Magazin
Ajánló

Hajógyár és a STRAND Fesztivál bemutatja: Legendák

Új sorozatot indít útjára a Hajógyár és a STRAND Fesztivál. A LEGENDÁK produkció keretében velünk élő legendák évtizedek óta szeretett dalait dolgozzák fel fiatal és népszerű zenészek, az eredeti szerzőkkel, előadókkal együtt. Az alkotómunkát a Hajógyár csapata dokumentálja, és a hajogyar.hu-n megjelenő Bár Turné című műsorban mutatja be a közönségnek, míg a klipszerű live act videók az előadók YouTube csatornáján fognak megjelenni a dalpremierekkel egyidejűleg. A dalokat pedig – a legtöbb esetben exkluzív, közös koncert keretében – a STRAND Fesztiválon hallhatják élőben a rajongók. Az idei STRAND Fesztiválig hat dal születik újjá, de a Hajógyár és a STRAND sorozat 2023-ban is folytatódik!

A Legendák sorozat első dalát július 25-én a Petőfi Rádióban is bemutatják. Az Ivan and the ParazolMenyhárt Jenővel, vagyis az eredeti szerzővel, előadóval közösen írta át a „Mocskos idők” című klasszikust, majd augusztus 21-én a STRAND Fesztiválon, közösen is adják elő. Ugyancsak közös koncertre készül a STRAND-on a KFT és a Carson Coma, az 1981-es Táncdalfesztiválon bemutatott „Bábu vagy” című dalt mutatják be, amely a Besúgó című sorozat betétdalaként lett nemrég újra sikeres, akárcsak a „Mocskos idők”, amely a film főcíme volt.

Augusztusra készül el Charlie egyik legnagyobb slágerének feldolgozása. A „Nézz az ég felé” című dalt a Wellhello és Charlie közösen adja elő a STRANDon és minden bizonnyal hosszú ideig hallgatjuk majd a másodszorra is slágerként megszülető klasszikust. Izgalmasnak ígérkezik az Analog Balaton és Lovasi András kettőse, egy Kispál és a Borz dallal – hiszen egyre több, fiatal zenei produkció vallja meg, hogy annak idején Kispál dalokon nevelkedtek ők is. Az LGT és Karácsony János szerzeményét, „Az utolsó szerelmes dalt” a Jónás Vera Experiment az eredeti szerző-előadóval közösen dolgozott fel. A STRANDon lesz először hallható ez a dal is Jónás Veráék előadásában a Hajógyár színpadán. Az idei év egyik legnagyobb slágere a Valmar és Szikora Róbert nevéhez fűződik. Az Úristen után jön az új, közös dal, ezúttal egy R-Go feldolgozás. Még dolgoznak a fiúk, hogy a Valmar kezei között igazi, 2022-es formát öltsön az éppen 40 éve született, az első R-Go lemezen hallható „Bombázó” című dal, amelyet az augusztus 21-i Valmar Main Stage Show keretében a STRAND-on mutatnak be a fiatal zenészek.

„A Hajógyár a magyar könnyűzenei szcéna alkotóinak gyűjtőpontja, és az előadók közönségének találkozási felülete. Az első olyan hazai multimédiás platform, amely a magyar zenészek bemutatásának érdekében jött létre. A könnyűzene online jelenlétének hangsúlyosabbá tételén túl egyre több offline programot is szervezünk a közönség számára. Célunk felszámolni a szakadékokot az underground és a mainstream között, és közelebb hozni egymáshoz a különböző műfajok közönségét. a fesztiválok erre a lehető legtermészetesebb módon adnak alkalmat. Csodás misszió ennyi zenészt, ennyi műfajt és stílust összehozni egy nagy projekt keretein belül. Biztos vagyok benne, hogy a Hajógyár történelmi pillanatokat fog dokumentálni a Legendák sorozat alatt – ahogy abban is, hogy a közönség tagjai is izgalmas emlékeket rögzítenek majd a telefonjaikkal, amik frissen tartják bennük az élményt a jövőre ismét induló Legendák sorozatig.” – mondta Dénes Adél, a Petőfi Kulturális ügynökség popkultúráért felelős vezérigazgató-helyettese, a Hajógyár főszerkesztője.

„A Legendák projekt megvalósítása régi tervünk. Fesztiválszervezőként és zenerajongóként is fontosnak tartom, hogy tisztelegjünk az élő legendák előtt, életben tartsuk azokat a slágereket, amelyeken generációk nőttek fel. A Hajógyár és a STRAND közös produkciója egyszerre nyújt élményt és teremt értéket. Hiszen a STRAND fesztiválon idén, először – és minden bizonnyal nem utoljára – élőben is megszólalnak ezek a feldolgozások, ugyanakkor a Hajógyár csatornáin bepillantást nyerünk az alkotói munkába is. Izgalmas látni, ahogyan egymásra találnak élő legendák és a legaktuálisabb sztárok, a fesztiválok főszereplői. Idén hat dal készül el, hat koncert zajlik majd a Legendák keretében a STRANDon, de a terveink szerint a sorozatnak ez csak a kezdete, 2023-ban jön a folytatás a Hajógyár és a STRAND gondozásában, sok-sok művész közreműködésével.” – mondja Lobenwein Norbert, a STRAND-ot szervező VOLT Produkció vezetője.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben