InfoPont Ajánló Magazin
Kult

Gyermekkönyvekkel a végtaghiányos gyermekekért

A végtaghiányos gyermekek (és később felnőttek) életminőségét nagyban befolyásolja a pozitív önértékelés és a környezet elfogadó viselkedése.

Szerencsére ma már több olyan gyerekkönyv is elérhető, melyben fogyatékos szereplők jelennek meg, segítve a másság elfogadását – de a magyar gyermek- és ifjúsági irodalomból hiányzik a végtaghiányos gyermekek megjelenítése, pedig az érintett gyerekeknek (és hozzátartozóiknak) lenne igénye erre. A projektben megvalósuló könyvek nem csak a végtaghiányos gyerekeknek teszik majd lehetővé, hogy azonosuljanak a főhőssel, hanem minden, nem érintett olvasót is érzékenyebbé, elfogadóbbá tesznek a célcsoport iránt.

A Móra Kiadó 3 különböző korosztálynak jelentet meg könyvet, eltérő témával és koncepcióval. A 3 év alattiaknak, a 3-6 éveseknek és a 6-10 éveseknek.

Utóbbi, kisiskolás korosztály számára egy, a korosztályuknak megfelelő témájú mesekönyv kiadását tervezik a Móra Könyvkiadóval, melynek főszereplője végtaghiányos. A könyvből kiderül, hogy az érintett gyermekek a szembejövő nehézségekkel megküzdve, éppen úgy élik hétköznapjaikat, mint bármelyik kortársuk. A könyvet Kiss Judit Ágnes költő- és írónő készítette el a Móra Könyvkiadó gondozásában. Az Írónő maga is édesanya és pedagógus, könyvei különböző korosztályokat szólítanak meg sikeresen. A regény mellé két óravázlat is készült (egy irodalom és egy etika óra), illetve 2 társuló foglalkozásterv, így segítve a pedagógusokat az iskolai feldolgozásban.

Az óravázlatokat Peresztegi-Stiller Zsuzsanna készítette, munkáját egy érintett szülő, és fogyatékosságügyi szakemberek segítették (Molnárné Laczkó Ildikó, Nádudvari Péter, Lévay Petra).

A projekt a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2020” (FOF2020) című pályázat keretein belül valósul meg.

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványról

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány célja a végtaghiányos gyermekek testi és szellemi fejlődésének elősegítése az egészséges, boldog felnőtté válás reményében. Az Alapítványt 1988-ban hozták létre érintett szülők és az eltelt 30 évben különös figyelmet fordított tevékenységében a szülők tájékoztatására, mind a kapcsolódó ellátások, jogi segítségnyújtás, mind a mindennapi élethelyzetek során felmerülő kérdések vonatkozásában.

Az Alapítvány fő profilját tekintve az érintett gyermekek egészséges testi fejlődését gyógytornával és úszásoktatással segíti. Emellett nagy hangsúlyt helyez a sorstársi közösségek megerősítésére, a szülőket és gyermekeket tekintve egyaránt. Hagyományosan különböző kirándulások, családi és gyermekeknek szervezett táboroztatások adnak alkalmat a közösség építésére.

Az alapítványunk látókörébe tartozó végtaghiányos gyerekek többségében integrált köznevelési intézményekbe járnak átlagos fejlődésű gyerekek közé. Ez a mindennapokban nem okoz gondot, de a beilleszkedéskor ezek a kiadványok nagy segítséget jelentenek majd a gondozóknak és pedagógusoknak, hogy a többi gyerekkel is beszélgetést tudjanak kezdeményezni a végtaghiányról.

Felnőtt büszkeségeink (a teljesség igénye nélkül): Boronkay Péter (világbajnok paratriatlon versenyző), Pásztory Dóra (paralimpiai bajnok úszó), Barabás Lőrinc (világhírű trombitaművész), Kiss Zoltán (parataekwando bajnok), stb.

További információ:
https://vegtaghiany.hu
https://mora.hu/konyv/a-csodabogar/

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Társra vágyom, hol találom?

Bala

KönyvNEKED

InfoPont

Divatikonok

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben