InfoPont Ajánló Magazin
ÉletmódManó

Gyerekálmok az Állami Otthonokban

A statisztikák szerint több mint 21.500 gyermek él család nélkül Magyarországon. Ha a hazai vállalkozások összefognának, az állami gondoskodásban élő gyermekek az idén PONT azt bonthatnák ki a fa alatt, amire valóban vágynak.

A Kicsi Pakk kezdeményezés erre a célra jött létre. Összegyűjtjük a gyerekek egyéni kívánságait, és ehhez keresünk olyan vállalkozásokat, amelyek a munkavállalóik körében vállalják, hogy meghirdetik a programot, megszervezik a kollégák által elkészített csomagok gyűjtését és eljuttatását a gyermekotthonokba.

Három évvel ezelőtt elindítottunk egy segítő akciót, amelynek keretében a kollégáink 150 állami gondozott gyermek egyedi kívánságát teljesítették az Ünnepekre. Rendhagyó módon – a nevelőotthon gondozóival összefogva – összegyűjtöttük minden egyes gyermek személyes vágyát, így a kicsik valóban azt találták a fa alatt, amit leginkább szerettek volna.

Sok helyütt gyűjtenek cipősdobozt az állami gondozott gyerekeknek, de kevés példa van arra, hogy valaki megkérdezze őket, hogy valójában mire vágynak. Hálásan kell fogadniuk mindent, ami a csomagot összeállítók szerint a nemüknek és korosztályuknak megfelel.

Szerintünk van ennél sokkal jobb megoldás.

A Kicsi Pakk célja, hogy az idén minél több cég és magánszemély ajándékozzon célzottan. Hosszú út áll előttünk, a karácsony pedig vészesen közeleg. Ha tudsz olyan vállalkozást, amely szerinted nyitott arra, hogy kollégái körében gyűjtést szervezzen, kérjük, jelentkezz!

Bővebb információ: www.kicsipakk.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Film Gyerekeknek

Bala

EZ A NAP A LURKÓKÉ!- BIGJIGS GYEREKNAPI NYERMÉNYJÁTÉK

Zalai Mariann

Önállóságra nevelés – a szülők legnagyobb önismereti útja

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben