InfoPont Ajánló Magazin
Gasztro

GORDON RAMSAY: Sosincs késő kipróbálni valami újat

Az ikonikus, világszerte ismert séf azt mutatja be számos, általa megalkotott, unikális recepten és fogáson keresztül, hogy a nemzetközi piacokon Flora – hazánkban pedig Rama – márkanéven forgalmazott, 100 százalékban növényi alapú vajalternatíva használatával miként pezsdíthető fel az otthoni, megszokott ételkészítési rutin.

Ramsay talán arról a törekvéséről ismert a leginkább, hogy az otthoni szakácsoknak, hobbiséfeknek segítsen még jobb eredményeket elérni. Ez a partnerség is éppen erről szól, hiszen a 100 százalék növényi alapú vajalternatívára történő váltással egyszerűen és kompromisszummentesen lehet ízletesebbé tenni az otthon készült ételeket, süteményeket, mégpedig kisebb klímalábnyom mellett. A hét természetes összetevőből készülő vajalternatíva ugyanis 75 százalékkal kisebb karbonlábnyommal rendelkezik, mint a hagyományos, tehéntejből készülő vaj.

„Hiszek a jó, őszinte, minőségi alapanyagokat felhasználó ételkészítésben, és őszintén mondhatom, hogy a Flora lenyűgözött. A rántottától kezdve a csokoládétortáig mindenhol kipróbáltam a terméket. Olyan krémes és gazdag ízt ad, mint a vaj, miközben sokkal fenntarthatóbb. Arra bátorítanám az otthoni szakácsokat, hogy váltsanak, próbálják ki maguk, és nézzék meg, mit tudnak alkotni!” – fogalmazott Gordon Ramsay.

A brand Ramsay-vel együttműködve fogja bemutatni termékeinek minőségét és sokoldalú felhasználhatóságát, a világklasszis séf pedig tesztelni fogja a márka termékeit, hogy megmutassa az embereknek, miként használhatják azokat, hogy még magasabb szintre emeljék az otthon elkészített ételek és sütemények színvonalát, legyen szó csokoládétortáról, egy finom rizottóról vagy egy könnyed palacsintáról.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben