InfoPont Ajánló Magazin
Balaton

Egy hét múlva indul a 10 NAP STRAND Fesztivál

Egy hét múlva, augusztus 18-án indul Balatonvilágoson a 10 NAP STRAND Fesztivál, amely a valóságban kétszer öt napig várja a közönséget száznál is több koncerttel, tábortűzzel, művészeti programokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal, strandos játékokkal és kalandokkal. A megszokottnál kisebb, de családiasabb fesztivált ígérnek a szervezők, egy olyan vízparti nyaralást, ahol hazai- és világsztárok igazán intim környezetben lépnek színpadra. Ez az a hely, amelyet a Best of Balaton szavazásán idén a legszebb panorámájúnak választottak és amely Budapestről a legkönnyebben, leggyorsabban elérhető pontja a Balatonnak. A STRAND Fesztivál a MOL Nagyon Balaton sorozat kiemelt programja.

Világsztárok és a legnagyobb magyarok

2013-as indulása óta a STRAND az egyik legnagyobb, igazán népszerű fesztivállá nőtte ki magát. Idén egy különleges, a megszokottnál jóval hosszabb, ám kisebb, családiasabb eseménnyel és egy átmeneti helyszínre, Zamárdi helyett Balatonvilágosra, a Club Aliga területére várják a vendégeket. A szervező VOLT Produkció fontos feladatának tartja a balatoni szezon meghosszabbítását is, ennek köszönhető az augusztus végi kétszer ötnapos kínálat, amely a reményeik szerint tizezreket vonz majd a régióba.

A COVID-okozta sok bizonytalanság és nehézség ellenére a szervezők a teljesség igényével állították össze a 10 NAP STRAND Fesztivál zenei programját, amelyben öt világsztár is szerepel. A MOL-Petőfi Nagyszínpadra érkezik a Lost Frequencies, a Milky Chance, Martin Solveig, az Alle Farben és a Nouvelle Vague. A két főszínpadon száznál is több előadó koncertezik, többek között Ákos, a Halott Pénz, a Tankcsapda, Majka és Curtis, ByeAlex és a Slepp, Rúzsa Magdi, a Follow the Flow, a Bagossy Brothers Company, a Vad Fruttik, vagy a Road. Az élő legendák közül Charlie és a Beatrice kapott meghívást a programba és természetesen egy egész este a NECC Party rajongóié. A fesztivál házigazdájaként kilenc éve jelen lévő Petőfi Rádió a legnagyobb nevek mellett figyelmet fordít arra, hogy nemcsak a rádióban, de élőben is találkozhasson a közönség a legaktuálisabb fiatal művészekkel.

Tábortűz – Járai Márkkal

Idén is Járai Márk a szervezője és házigazdája a Tábortűz helyszínnek, ahol naponta több ismert művész lép fel egy szál gitárral, mások mellett Azahriah, Szakács Gergő, Henri Gonzó, Hangácsi Márton, Bérczesi Robi, illetve természetesen Járai Márk is. A Tábortűz helyszínre jelentkezni is lehetett, a kiválasztott művészek itt mutatkozhatnak be.

A vasárnap a családoké

A 10 NAP STRAND része két vasárnap is, amikor a szervezők családi programmal és ehhez igazított, kedvezményes jegyárakkak várják a vendégeket. Augusztus 22-én délelőtt a Kaláka, délután pedig az Intim Torna Illegál búcsúkoncertje, az Ocho Macho és a TNT 25 éves jubielumi programja várja a közönséget, a házigazda pedig a VOLT Fesztiválról jól ismert DJ Jokó. A Tábortűznél ezen az estén a Carson Coma tagjai zenélnek, Dolák-Saly Róbert pedig napközben áll színpadra. A záró vasárnapon, 29-én a francia Nouvelle Vague mellett Barabás Lőrinc, a Mörk és Kardos Janó zenekara, a Hahó lép színpadra, a Tábortűz vendége Szakács Gergő lesz, a parton pedig Fábry Sándor lép fel.

Segít a STRAND!

A STRAND szervezői feladatuknak érzik, hogy évről-évre fontos kérdésekre hívják fel a közönség figyelmét. Idén két kérdés kerül a fesztivál fókuszába.

Az Együtt az Autistákért Alapítvány kék szíve a STRAND egyik szimbólumává vált az elmúlt években. A helyszínen ezzel a szívvel bárki fotózkodhat, ha feltölti a közösségi oldalára a megadott hashtagekkel, a MOL minden megosztás után 500 Ft-tal támogatja az Alapítvány munkáját.

Ugyancsak a kezdetek óta dolgozik együtt a STRAND és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A fesztivál művészeti alkotó helyszínén, a STRAND TELEKOM ART helyen a közönség minden nap Balaton formájú kartonokból készítheti el saját alkotását, a Telekom pedig minden elkészült mű után 1000 Ft-tal támogatja a hátrányos helyzetű diákok iskolakezdését. Ehhez, az Ökumenikusok által indított akcióhoz a STRAND fellépői is kapcsolódnak: a backstage-ben minden hazai és külföldi sztár is készít és dedikál 1-1 Balaton formát, ezeket árverésre bocsátják a bevételt pedig ugyancsak a fenti célra fordítják.

STRAND Galéria

A közönség alkotásai mellett kortárs képzőművészek is jelen lesznek a STRAND programjában. Az év elején indult Lobenwein Galéria első akciójában a 2020-as évet mutatták be saját ecseteikkel művészek. Ezúttal a Galéria hat, fiatal hölgyet kért fel, hogy Nagyon Balaton címmel mutassák be a saját élményeiket, érzéseiket a tó kapcsán. Az elkészült műveket először itt láthatja a közönség, az alkotók, Bereczki Kata, Bondor Csilla, Gaál Kata, Kránicz Dorottya, Kövecses Anna, és Osgyányi Sára pedig a helyszínen is jelen lesznek és a közönség bevonásával alkotnak majd.

STRAND Kávéház

Naponta érkeznek vendégek, előadók a STRAND Kávéházba, akik -. ahogyan egy jó kávéházhoz illik – különféle témákról beszélgetnek a fesztivál és az Index házigazdáival, akik podcastot készítenek a közönségtalálkozókkal egybekötött beszélgetések során.

Sok-sok zenekar és zenész mellett jelen lesz többek között Hide the Pain Harold, aki kalandos élete különleges történeteit osztja meg velünk. Érkezik a fesztiválrajongó Dr. Zacher Gábor, aki a járványról, oltásról, függőségekről beszélget, és Dr Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, aki a kényes témákat is játsszi könnyedséggel feszegeti. Velünk tart majd a Pamkutya vloggerduó, Bánki Beni slammer-költő, a TRIO! Podcast három alapítója, Turai Barna, a Síkidegvagyok létrehozója, a Munch életmentők, és Armando Mundaraín séf, aki Venezuela után Magyarországot választotta otthonának.

A művészeteknek is teret ad a hely: Török Ferenc filmrendezővel a Szezon című filmjének kulisszatitkairól, a Poket kommunikációs igazgatójával, Horváth Pannával, valamint Lábas Viki nagykövettel az olvasás szépségéről beszélgetnek, Weiler Péter kortárs művésszel, és Rieder Gábor művészettörténész-kurátorral olyan aktuális témákat boncolgatnak, mint az NFT-k, vagy a műtárgypiacok, Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával pedig a könnyűzene hazai jelenéről és jövőjéről lesz szó. A beszélgetések közül több az Indexen podcast formájában is láthatja-hallhatja a közönség. A házigazda Réti Nóra és Könyves Dina.

Hide the Pain Harold ahol tud, segít

A 2021-es „STRAND embere” Hide the Pain Harold. A világszerte ismert magyar a következő napokban a STRAND közösségi oldalán „mindenben segít”, legyen az szállás, utazás, jegyelővétel, vagy éppen a sör ára. A róla elnevezett helyszínen, a Hide the Pain Harold Negyedben zajlanak a STRAND legizgalmasabb vetélkedői, napi csatái, amelyekre bárki jelentkezhet. Párnacsata, kötélhúzás, minden, ami kaland… Irány a STRAND!

Közlekedés, jegyelővétel

A STRAND-nak otthont adó Balatonvilágos, a Club Aliga vonattal, autóval, biciklivel is könnyen megközelíthető, a környező településekről pedig transzfer buszok is szállítják a vendégeket. Erről bővebb tájékoztatás a www.strandfesztival.com oldalon található.

Jegyek elővételben és a helyszínen is kaphatók.

SzerencseSziget chillzone

Modern és integrált élményszigettel jön a 30 éves Szerencsejáték Zrt. a 10 NAP STRAND-ra. Az egyszerre három funkciót betöltő SzerencseSziget chillzone-ként, szurkolói térként és akadálymentes értékesítőpontként most debütál.

A SzerencseSzigeten lottózó, fesztiválbarát játékok és értékes nyeremények várják az érdeklődőket. A nemzeti lottótársaság az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdési támogatását is ösztönzi, a telefonálók ajándékot nyerhetnek.

Több mint egy éve vártunk arra, hogy találkozhassunk egymással és fesztiválozhassunk. Nagyon örülünk annak, hogy ez a nyár újra elhozta a szabadságot és a MOL Nagyon Balaton keretében ismét támogathatjuk a STRAND Fesztivált. 2015 óta kísérjük útitársként ezt a sokszínű rendezvényt, és idén is arra bíztatunk minden fesztiválozót, hogy a koncertek mellett keljenek útra, és fedezzék fel újra a Balatont. Ez a térség több hónapra elegendő kikapcsolódást kínál, a nyár zárásaként pedig a 10 NAP STRAND is olyan élményeket ígér, amely egy egész évre feltöltheti a résztvevőket” – mondta el Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója. 

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben